Vágólapra másolva!
Jason Kidd újabb mestermunkájának hála zsinórban hét győzelemnél tart az állandóan változó nyugati konferenciában egyre feljebb törő Phoenix; Dávid Kornél 22 percet játszott Detroitban, négy pontot és hat pattanót tett a Pistons sikeréhez a Warriors ellen. Kobe Bryant egy negyed erejéig visszatért, de többet nem bírt a bokája, Los Angelesben verte a bajnokot a New York.

Fotó: Reuters

Horry nem tudta blokkolni Sprewellt,
a Lakers nem tudta megverni a
Knicks gárdáját

Auburn Hills-ben könnyű sikert aratott a Detroit a Golden State ellen. Jerry Stackhouse adta meg az alaphangot azzal, hogy 32 pontjából 15-öt már az első negyedben bevágott - éppen annyit, ahány vereségnél jár a Warriors legutóbbi 16 mérkőzésén... Dávid Kornél 22 percet tölthetett a pályán, honfitársunk négy pontot (2/5), hat (négy védő, két támadó) pattanót és egy gólpasszt jegyzett.

Fotó: Reuters

McGrady újra varázslatos volt

East Rutherfordban a New Jersey újra elég kilátástalan helyzetbe taszította az egy nappal korábban még reménykedő Houstont - a Rockets hétből öt buktánál tart, s 40-34-es mutatójával egyre messzebbről tekintget a nyugati utolsó rájátszást érő pozíciót birtokló Minnesota (43-30) után, nyolc meccsel az alapszakasz vége előtt. Steve Francis (a mezőny legeredményesebbje 28 ponttal) egyenlíthetett volna, de az utolsó pillanatban megeresztett triplája lecsorgott a gyűrűről.

Charlotte-ban Elden Campbell kilenc másodperccel a vége előtt dobta a vendéglátók győztes kosarát a Boston ellen. Pedig nagyon kellett volna a siker a Celticsnek, s különösen annak tudatában fájhat a vereség, hogy az utolsó négy percben nyolc pontos előnyt tékozolt el. Üröm az ürömben: két buktával újra egyenlőre áll az Indianával a keleti nyolcadik helyen (33-40)

És csak azért egyenlőre, mert a rivális Pacers sem tudott győzni: Philadelphiában kapott szolíd verést. A ligaelsőségért most 51-22-vel a San Antonióval osztozó Sixers vezére Allen Iverson volt 37 ponttal.

Portlandben megtört a Minnesota hatmeccses idegenbeli nyeretlensége, kudarcával a Blazers valószínűleg lemondhat arról, hogy otthon kezdhessen a rájátszásban. Az utolsó hét és fél percben mindössze egy mezőnykosarat dobtak a portlandiek, amúgy Steve Smith volt közülük a legszorgosabb, 25-tel. A Timberwolves húzóembere Terrell Brandon (30m 11 gólpassz), de Kevin Garnett (16, 10, 7) sem tétlenkedett.

Fotó: Reuters

Reeves nem adta a labdát, Malone és a
Jazz móresre tanította a Grizzlies együttesét

Phoenixben hetedik mérkőzését hozta egyhuzamban a Suns, ismét csak Jason Kidd (30 pont, 12 gólpassz és hat lopás) főszereplésével, a Bucks ellen. George Karl, a Milwaukee edzője nem is tudta elviselni a balsikert, leállt veszekedni a bírókkal, 1:20 vissza, kizárták. Kidd legutóbbi kilenc "fellépésén" hatszor minimum harmincat szórt, most 11/19-cel célzott. A sérült Glenn Robinson és Sam Cassell nélkül játszó vendégek legjobbja Ray Allen volt 31 ponttal, Tim Thomas 26-ot szórt.

Sacramentóban győzött a Nyugaton már ötödik, nagyon nyomuló Dallas (47-26), négy év sikertelen próbálkozását követően, kezdőemberei félelmetes teljesítményének köszönhetően. Juwan Howard (32, 12), Dirk Nowitzki (25, 11), Michael Finley (23, 6),Steve Nash (18, 12 gólpassz), Calvin Booth (10) - lenyűgöző. Egyébiránt a másik oldalon is mind az öt kezdő tíz fölé jutott, legjobbjuk Chris Webber (27, 10) volt, a Csendes-óceáni csoportot vezető Kings (49-23) kicsit távolabb került a ligaelső Spurstől (51-22).

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.