Vágólapra másolva!
Míg nyugaton minden simán ment, keleten mindkét főcsoport-elődöntő a lehető legtovább, hét mérkőzésig fog tartani. A Milwaukee tegnapi egyenlítése után ugyanis pénteken a Toronto Raptors begyűrte a Philadelphia 76erst, 3-3-ra módosítva az állást. A döntő ütközet vasárnap lesz, mikor a túlsó parton a Spurs és a Lakers már túl lesz a főcsoport-döntő első meccsén.

Fotó: Reuters

Mutombo hat blokkot is bemutatott,
de itt tehetetlen volt Carterrel
(fehérben) szemben

A kanadaiak már a meccs legelején megugrottak, Carter és az újonc Morris Peterson összehozott egy 8-0-s rohamot, 18-7-es előnyt kiépítve, miközben még hat és fél perc maradt az első felvonásból. A nagyszünetig meg sem állt a Raptors, az első félidő legnagyobb különbségét egy 10-2-es száguldás után regisztrálhattuk, 52-33 másfél perccel a dudaszó előtt. A félidő 54-39-cel zárult.

Antonio Davis kosarával 65-53-ra ment a Raptors, mikor (7:37-tel a harmadik negyed befejezése előtt) végre magára talált a Sixers, hála a védekezésének. A játékrészből maradt időben a hazaiak csak egyetlen mezőnykosarat dobtak, Iverson viszont 12 pontot a negyedben, ezzel felkúszott a Sixers 70-68-ra.

Ekkor lépett színre megint Peterson egy triplával, no meg Carter, aki sok apró kosárral megzavarta az ellenfelet, és a Philadelphia csak 5:34-gyel a zárás előtt tért magához, 91-78-as Toronto-vezetésnél. Illetve csak észbe kaptak a vendégek, mert Oakley és Carter nem hagyta, hogy igazán magukhoz térjenek: az ő kosaraikkal 98-78 lett, és már csak 3:19 volt vissza. Iversont le is cserélték ezek után, úgyis csak 1/6-tal termelt a zárónegyedben.

Peterson még sose dobott 17 pontot a rájátszásban, Davis ugyanennyi ponttal és 13 lepattanóval támogatta az előző meccsén még története legnagyobb playoff-zakóját begyűjtő Torontót.

1.

2.

3.

4.

mezőny

büntető

Toronto Raptors

101

27

27

16

31

48%

85%

Philadelphia 76ers

89

17

22

29

21

42%

82%

Toronto, 20 499 néző

Teljes játékidő: 2 óra 20 perc

A főszereplők:

Raptors

perc

pont

mez.

bünt.

gólp.

lep.

egyéb

Oakley

38

9

4/7

1/2

4

10

2 lsz.

Peterson

38

17

7/11

0/0

7

4

2 lsz.

A. Davis

37

17

5/16

7/7

4

13

2 blk.

V. Carter

43

39

17/31

1/2

5

5

4 lsz.

A. Williams

36

15

7/12

0/0

3

2

Sixers

perc

pont

mez.

bünt.

gólp.

lep.

egyéb

T. Hill

37

13

6/13

1/2

0

9

3 lsz.

Mutombo

40

9

3/6

3/4

2

14

6 blk.

Iverson

45

20

6/24

7/9

4

4

Mckie

38

19

8/16

2/2

6

6

Macculloch

6

6

3/4

0/0

0

5

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: