Vágólapra másolva!
Az Iverson-Carter csata a 76ers szupertörpéjének győzelmével végződött: a Philadelphia 88-87-re nyert a Toronto elleni párharc hetedik meccsén, és a Bucksszal játszhatja a Keleti főcsoport döntőjét. A Milwaukee szintén hét meccsig húzta, de végül egy 104-95-ös sikerrel legyűrte a Charlotte-ot.

Fotó: Reuters

A meccs előtt a jelenkor kosárlabdá-
zásának legnagyobbjai paroláztak

A Philadelphia legjobb pontszerzője Aaron McKie volt (22), az alapszakasz-MVP Iverson 21-et dobott, de a két szupersztár villogását nélkülöző találkozón Iverson annyival volt jobb Carternél, hogy 8/27-es mezőnymunkája ellensúlyozására kiosztott 16 gólpasszt, folyamatosan tömve társait labdákkal (McKie, Eric Snow és Jumaine Jones együtt 51 pontig jutott). "Én hibáztam, de a többiek bedobták a labdát" - mondta Iverson a konfettiesőben, amely a Philly továbbjutásakor robbant a levegőbe. "Csapat vagyunk. Ennél jobbat nem is mondhatok: csapat vagyunk, és én életemben először érzem, hogy egy csapathoz tartozom." A korábban gyakran önzőzéssel vádolt kisember, aki csúnyán fenékre esett a második félidőben, újabb testrészét zúzva meg, soha ezelőtt nem készített ennyi támadást elő. "Egész este Allenre vigyáztak, én szabadon álltam, ő pedig ideadta a labdát" - a 8/16-tal célzó McKie szerint ilyen egyszerű az egész.

Fotó: Reuters

Ray Allen csúcsközelben

A negyedikben aztán a trió, amelynek egész évben ez lett volna a feladata, négy híján minden Milwaukee-pontot bevállalt, s bár a Charlotte szintén 31-et dobott, meglett így a meccs. Robinson 10/17-es, Allen 10/18-as mezőnymunkát végzett, és mindketten 6/6-tal dobtak büntetőből. Cassell 8/8-at csinált, a Bucks pedig 33/35-ös mutatóval végzett a vonalról, míg a Charlotte hasonló mutatója 17/28 volt. "Mondtam Raynek: játsszunk! És mikor ő játszik, mindenki játszik" - így Cassell, a Houstonnal kétszeres bajnok veterán. "Ray Allen, Glenn Robinson és én, mi győztes csapat vagyunk." Allen, pályafutásának mind a hét évét a Bucksnál töltötte, s így most játszik először konferenciadöntőt, természetesen nagyon boldog volt a győzelem miatt. "Nagyon keményen melóztam ezért" - mondta. "Nagyon örülök, hogy ennek a franchise-nak a része lehetek, mert bár az elmúlt öt év nem nagyon sikerült jól, kitartottunk, és tessék, itt van." Robinson, Allen és Cassell közösen 159 pontot dobott a legutóbbi két meccsen, mely során a Milwaukee 3-2-es hátrányból fordította meg a párharcot.

A Hornets legjobbja, Jamal Mashburn ezúttal csak 21 pontig jutott 7/25-ös mezőnymutatóval, márpedig éppen az ő pontjai vitték sorban három győzelemre a Charlotte-ot. Az utolsó két meccsen azonban nem tudta megtalálni a kettős emberfogás ellenszerét, a többiek pedig nem vették át tőle a terhet. "Nagyon sokat tapasztal a fiatal csapatunk, és reméljük, ez a hasznukra is válik" - mondta Paul Silas, a Hornets edzője. "A meccs előtt azonban megmondtam nekik, ha tovább akartuk jutni, nektek kell kezdeményezni. Nem tették, így az ellenfél jutott tovább."

1. 2. 3. 4. mezőny büntető
Philadelphia 76ers 88 31 19 19 19 43% 69%
Toronto Raptors 87 21 21 24 21 48% 76%
Philadelphia, 20 848 néző Teljes játékidő: 2 óra 36 perc
A főszereplők:
76ers perc pont mezőny büntető gólp. lep. egyéb
Ju. Jones 31 16 6/9 4/8 1 4
Mutombo 46 10 2/7 6/10 0 17 2 lsz.
Iverson 48 21 8/27 4/4 16 4 2 lsz.
McKie 45 22 8/16 5/6 0 7
Snow 34 13 5/11 3/4 5 4 2 lsz.
Raptors perc pont mezőny büntető gólp. lep. egyéb
Oakley 39 11 4/8 2/2 4 10 2 lsz.
A. Davis 41 23 11/15 1/2 2 9 2 blk.
V. Carter 48 20 6/18 8/9 9 7 3 lsz.
A. Williams 36 8 4/11 0/0 3 2 3 blk.
Childs 24 11 4/9 1/2 3 0

1. 2. 3. 4. mezőny büntető
Milwaukee Bucks 104 23 21 29 31 47% 94%
Charlotte Hornets 95 26 21 17 31 44% 61%
Milwaukee, 18 717 néző Teljes játékidő: 2 óra 27 perc
A főszereplők:
Bucks perc pont mezőny büntető gólp. lep. egyéb
G. Robinson 40 29 10/17 6/6 1 5
Sc. Williams 27 13 4/8 5/6 2 8 3 blk.
E. Johnson 37 4 2/2 0/1 1 11 4 blk.
Allen 46 28 10/18 6/6 5 6 2 blk.
Cassell 36 17 4/12 8/8 13 3
Hornets perc pont mezőny büntető gólp. lep. egyéb
P. J. Brown 39 6 2/4 2/2 0 9
Mashburn 41 21 7/25 6/8 9 4
Campbell 33 18 8/15 2/2 2 10
B. Davis 45 29 10/16 4/9 6 2 2 lsz.
Wesley 43 15 7/17 1/1 5 2

A két továbjutott gárda magyar idő szerint szerda hajnalban kezdi meg a Keleti főcsoport döntőjének sorozatát. Az első két mérkőzésnek Philadelphia ad otthont (A főcsoport-döntők napirendje).

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

Ezúttal Kobe Bryant volt a húzóember, az ő 45 pontja mellé azonban Shaquille O'Neal is odatett 28-at, és a Los Angeles Lakers 104-90-re nyert a Spurs ellen San Antonióban, a Nyugati főcsoport döntőjének első meccsén. A playoff során eddig 8-0-s győzelmi mutatót tud a Lakers, amelynek a nyertes sorozata már 16 meccs óta tart.