Vágólapra másolva!
Külföldön tartózkodik, ezért csak közvetett úton tájékoztatta a távirati irodát Pongrácz Antal, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese, hogy lemondott a Vasas SC társadalmi elnöki posztjáról.

A sportvezetésben is rutinos, egykor sporthivatali elnökhelyettes, s MOB-alelnök Pongrácz elhatározását azzal indokolta, hogy munkahelyi elfoglaltságaival nem tudta összeegyeztetni a nagymúltú egyesület irányításával együttjáró teendőket. "Elnökségi tagként továbbra is mindent megteszek, amit tudok a Vasasért" - tette hozzá.

Markovits László ügyvezető elnök szerint egyrész tapasztalataira, másrészt gazdasági befolyására való tekintettel nehéz lesz a távozó sportvezetőt pótolni. Ugyanakkor bírja Pongrácz ígéretét, hogy számíthat rá a klub jelenlegi legkínzóbb problémájának, a labdarúgócsapat konfliktushelyzetének megoldásában is.

"A Vasas élni fog!" - hangsúlyozta derülátóan a hajdani kitünő teniszező. "Igyekszünk megtalálni Pongrácz Antal utódját, reméljük, egy hónapon belül sikerül."