Vágólapra másolva!
Másfél milliárd forint szétosztásáról döntött a Magyar Olimpiai Bizottság a január 31-i, pénteki ülésén, amelyen a szervezet harminchét olimpiai sportág (és szövetség) számára rendszerezte a rendelkezésre álló összeget. Az eredményesség alapján 461 millió, szakmai alaptámogatásként 179 millió, központi edzőtáborok és létesítmények igénybevételére 200 millió, olimpiai műhelytámogatásként 150 millió, a kvalifikációs versenyeken történő szereplésre 250 millió forintot kaptak a szakszövetségek.
Forrás: ORIGO
Schmitt Pál, a MOB elnöke szerint megnyugtató a támogatás mértéke

"Az olimpiai felkészülésre, a kvalifikációs versenyeken való szereplésre a kormánynak köszönhetően megnyugtató támogatást tudtunk szétosztani" - összegezte véleményét Schmitt Pál, a MOB elnöke a január 31-i ülést követően.

A legeredményesebb, legsikeresebb magyar sport a kajak-kenu többek között eredményesség alapján 130, alaptámogatásként 8, olimpiai műhelytámogatásként 12, kvalifikációs versenyekre 24, edzőtáborokra 11 millió forintos támogatást kap (ez egészül ki a havi 7,7 millió forintos ösztöndíjjal, ami egy évre ösztöndíjakra 92 millió többletet jelent). A további részleteket illetően az immár határozattá emelkedett javaslat gondolt a tudományos és orvosi ellátás támogatására, vitaminok, táplálékkiegészítők biztosítására, rendkívüli szakmai feladatok támogatására és már az athéni olimpiai részvétel előzetes kiadásaival is számoltak.

A táblázatból (l. második oldal) egyébként kitűnik, hogy a legtöbb pénzt a tradicionális magyar sportágak kapták, gondoljunk csak a kajak-kenura, a vívásra és az úszásra, meglepően (talán kissé indokolatlanul is) magas a súlyemelők s birkózók vagy az evezősök juttatása. A csapatsportágak közül a vízilabda és a kézilabda "vezet", míg a magyar labdarúgás olimpiai jelentőségét és lehetőségét a támogatás mértéke tökéletesen jelzi.

Két bomba az athéni olimpia helyszínén/sport/20030120ketbomba.htmlGYISM: 1,3 milliárddal több pénz jut a sportra/sport/20021204gyism.htmlOlimpiahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28202

Lényegében egyetlen kérdés, a sporteszközök beszerzése maradt rendezetlen.
A szakszövetségek csaknem 200 millió forintos igénnyel jelentkeztek, de a MOB erre csak 50 milliót tud fordítani. Nem tudja vállalni a csaknem tíz éve hiányzó olyan felszerelések vásárlását, amelyek az egyes létesítmények felszereltségéhez tartoznak, mint például birkózószőnyeg, tatami, műugró deszka, küzdőpást. Egyetlen kivételt tettek, s ez a sportlövők számára vásárlandó elektronikus lőtáblarendszer, hiszen az olimpiai sportok közül lényegében a sportlövészet az egyetlen, amely nem rendelkezik saját létesítménnyel.