Vágólapra másolva!

Knézy halálával véget ért egy korszak

Május 10-én, a sportnapilap interjújából értesülhetett az ország arról: Knézy Jenő halálos beteg. A lengyel-magyar és a magyar-svéd Eb-selejtezőt még ő közvetítette, aztán kórházi kivizsgálásra ment, ahol a neves újságírónál gyomorrákot állapítottak meg az orvosok. "Azt mondták nekem, hogy a betegség hihetetlen lendülettel döntött le a lábamról, és ha a rák tartja ezt a tempót, a legjobb esetben is három hónapom van hátra" - nyilatkozta, s kiderült, az orvostudomány matematikailag ezúttal nem tévedett. Knézy Jenő 2003. június 17-én, kedden 18 óra 40 perckor elhunyt.

Az [origo] fórumán azonnal két újabb topic nyílt, s a rajongók, az érző szívű sportbarátok egymás után róják le kegyeletüket szavakkal, mondatokkal. A "Knézy Jenő, SOHA NE ADD FEL!!!" című fórumba már betegségének bejelentése óta számtalan hozzászólás érkezett, többen gyógymódokat javasoltak, mások azzal biztatták a riportert, ne adja fel, hiszen az életben történtek már nagyobb csodák is.

"A sporthoz értett, volt egyénisége, és jellegzetes hangját mindenki ismeri. A köszönése ('Jó estét! Jó szurkolást!') is mindenki által ismert, szinte szállóigévé vált. Hiányozni fog, ha nem lesz ez, biztos. De mindig emlékezni fogunk rá. Ez az, ami számít! Köszönjük a sok estét amit veled töltöttünk a tv-n keresztül!" - szólt az egyik biztatás, még június elején.

Halála napján az "Elhunyt Knézy Jenő..." topicban fejezték ki érzéseiket olvasóink.

- "Jenő, veled TÖBBEK között egy nagyszerű riportert és sportembert veszítettünk mindnyájan."

- "Odafent is van kosármeccs, Jenő, remélem. Nyugodj békében, én és a srácaim mindig emlékezni fogunk Rád!"

- "Egy korszak véget ért!"

- "Köszönünk Jenő mindent, hiányozni fogsz!!! Sajnálom, hogy már nem érheted meg azt, amikor a magyar válogatott végre kijut az EB-re vagy a vébére. Nem hiába éltél, örülök, hogy részesei lehettem a közvetítéseidnek. Isten Veled, nyugodj békében."

"Nem sportriporter volt, hanem újságíró, s ez nagy különbség. Számára a munka élet, életforma, életstílus volt" - emlékezett rá pályatársa, kollégája, Gulyás László, s tény, az egyéni véleménynyilvánítás mellett Knézy számára az újságírás és a hozzáértés szent volt. Sérthetetlen.

A miniszterelnök sajtóközleménye
"Megrendüléssel értesültem arról, hogy tegnap elhunyt Knézy Jenő, a magyar sportújságírás kiemelkedő személyisége. Knézy Jenő tiszteletre méltó felkészültsége, bő három évtized elismerésre méltóan magas színvonalú teljesítménye, mindannyiunk által ismert és használt szállóigéi, élvezetes közvetítései nincsenek többé. Mindez hatalmas veszteséget jelent a magyar sportújságírásnak, az egész magyar sajtónak. Együttérzésem Knézy Jenő szeretteinek, munkatársainak és minden magyar sportbarátnak".
Medgyessy Péter,

a Magyar Köztársaság miniszterelnöke



Februárban még az [origo] Társalgójának volt a vendége. "Úgy gondolom, három-négy évet még nyugodtan 'elközvetíthetek', akkor leszek nyugdíjas korú. Egyelőre úgy érzem, azokban a sportágakban, amelyeket szeretek - elsősorban a labdajátékokat -, még tartani tudom a frontot. Ami pedig a fiatalokat illeti, talán nem baj, ha van előttük a sorban valaki, és azt sportszerű eszközökkel megpróbálják megelőzni" - mondta Knézy, akinek a magyar labdarúgó-válogatottról alkotott véleménye sajnos aktuálissá vált:

Forrás: MTI
Soha többet nem hangzik már el: "Jó estét, jó szurkolást!" Forrás: MTI

"Nem vagyok derűlátó, én azt gondolom, már nem érem meg, hogy a magyar válogatottat világbajnokságról közvetítsem. A fiatalabbaknak viszont tiszta szívemből kívánom!"

A Magyar Sportújságírók Szövetségének első alelnöke a kollégák között is népszerű volt, a napilapok egytől egyig nekrológgal búcsúztak tőle.

"Azon ritka egyéniségek közül való volt, akiktől szállóige is fennmarad. Jó estét, jó szurkolást! - köszöntött ránk, és akkor egy ország érezte úgy, hogy belép a szobába egy kedves, régi ismerős, aki elmondja, elmagyarázza neki, mi történik a képernyőn. Akinek minden információjára biztosan lehet támaszkodni, és aki engedi, mosolyogva elnézi, hogy akár vitatkozzunk is vele... Szövetségünk 1996-ban, a sportújságírás világnapján részesítette magas elismerésben, és az elmúlt két évben őt terjesztette fel a magyar újságírás legnagyobb elismerésére, a Táncsics Mihály-díjra. Sajnos, hiába. A legnagyobb díj mégis az övé. Egy ország szeretete, elismerése, tisztelete. Az ilyesmit nem osztogatják, azzal megjutalmazzák az emberek azt, aki méltó rá. Ezúttal rossz estét hozott mindnyájunkra, és végleg leintette az országnyi lelátón érte, a gyógyulásáért szurkoló hatalmas kórust. Isten veled, Knézy Jenő!" - áll a Magyar Sportújságírók Szövetségének honlapján.