Vágólapra másolva!
Kedd délután gyászolói utolsó útjára kísérték Knézy Jenőt a Farkasréti temetőben. A Magyar Televízió népszerű sportújságíróját 59 éves korában, június 17-én, súlyos betegség után érte a halál. 

Képek a gyászszertartásról

Kedd délután a Farkasréti temetőben több mint ezer gyászoló búcsúztatta Knézy Jenőt, a Magyar Televízió népszerű sportriporterét. A Magyar Televízió képviseletében Ragáts Imre elnök, a kollégák nevében Gulyás László, a barátok részéről pedig Török László rádiós sportriporter vett végső búcsút az 59 éves korában elhunyt újságírótól. Méltató beszédet mondott Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter is, aki Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter kormányfő javaslatára május 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át betegágyánál Knézy Jenőnek "több évtizedes, kimagasló sportújságírói és sportriporteri pályafutásáért".

Knézy Jenő 1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán 1969-ben szerzett diplomát, majd 1971-ig üzemmérnökként dolgozott. Ezután választotta a sportújságírást. Harmincegy évet töltött a Magyar Televízió sportosztályán riporterként, főmunkatársként, rovatvezetőként, illetve főszerkesztőként. Állandó kommentátora volt a nyári, illetve téli olimpia eseményeinek, labdarúgó világ- és Európa-bajnokságoknak, válogatott és nemzetközi kupamérkőzéseknek csakúgy, mint számtalan hazai bajnoki összecsapásnak.

A hatvanas években ifjúsági válogatott kosárlabdázó volt. 1993 és 1997 között a kosárlabda szövetség társelnöke, 1997-től a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke volt.

Az ismert sportújságírót, súlyos betegség után, június 17-én érte a halál.