Társoldalunk:

Vancouver rendezi a 2010-es téli olimpiát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) prágai 115. ülésszakán eldőlt, hogy a kanadai Vancouver adhat otthont a 21. téli játékoknak 2010-ben. A kanadai város a dél-koreai Pjongcsang és az ausztriai Salzburg előtt győzött. Az észak-amerikai országban eddig egyszer, Calgaryban rendeztek téli seregszemlét 1988-ban.

A szavazás során először Salzburg esett ki, majd a "döntőben" Pjongcsang maradt alul a félmilliós lakosságú kikötővárossal szemben. Vancouver sikerével egyébként nőttek a 2012-es nyári olimpia európai esélyei, ennek házigazdáját a NOB 2005-ben hirdeti ki.

A kanadaiakat eleve favoritként tartották számon, mivel az ötkarikás szemlebizottság róluk alkotta a legkedvezőbb véleményt. A hét év múlva sorra kerülő seregszemlét tizenhárom helyszínen rendezik majd meg, melyek közül hét van már készen. A játékok költségvetését 874 millió dollárra becsülik, ehhez járul még 845 milliónyi infrastruktúra-fejlesztés.

A prágai NOB-közgyűlésen a küldöttek a következőképpen szavaztak a 2010-es téli olimpia házigazdájának kijelölése során:

Első kör (legalább 54 voks kellett volna a győzelemhez):
Pjongcsang 51
Vancouver 40
Salzburg 16 - kiesett

Második kör (55 voks kellett a győzelemhez):
Vancouver 56
Pjongcsang 53

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK