Vágólapra másolva!

Elkezdődött a paralimpia

Mintegy háromezer látássérült, illetve mozgáskorlátozott sportoló, valamint több mint 70 ezer néző jelenlétében péntek este a görög fővárosban ünnepélyesen megnyitották a XII. paralimpiai játékokat.

A helyi idő szerint este fél kilenctől tartó programban a görög himnusz elhangzását követően Angola küldöttsége kezdte meg a bevonulást az Olimpiai stadionban, majd 135 további delegáció következett. Korábban ugyan 143 ország részvételét jelezték a szervezők, de az alacsonyabb szám is rekord, hiszen az eddigi csúcsot jelentő sydneyi játékokon "csak" 127 nemzet versenyzői vettek részt. A sportolók parádéjának egyik kiemelkedő pillanata volt, amikor az egyik türkmén sportoló félretette mankóját, és egy darabig kézen járva követte társait.

A magyarok ugyanabban a kék-szürke és fehér színösszeállítású ruhában vonultak fel, mint augusztus 13-án az olimpikonok. A nemzeti lobogót Szabó András, a csörgőlabda-válogatott tagja vitte, akinek az athéni már a hatodik paralimpiája. A 44 éves sportember ezzel csúcstartónak vallhatja magát.

A fény- és hangjátékokkal színesített előadás a stadion közepére épített óriási méretű - a játékok erejét szimbolizáló - fa körül zajlott. Az ünnepségen jelen volt és rövid üdvözlő beszédet mondott Phil Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke és Zsanna Angelopulosz-Daszkalaki, aki az athéni olimpia szervezőbizottságát vezette, de a nézőtéren foglalt helyet Jacques Rogge, a Nemzetközi olimpiai Bizottság elnöke is.

A játékokat Kosztantinosz Sztefanopulosz köztársasági elnök nyitotta meg, majd felvonták a paralimpiai zászlót, elhangzott a versenyzők és a versenybírák esküje, és nem sokkal fél tizenkettő előtt az olimpiai stadionban újra fellobbant a láng. A nyitó műsor programját fantasztikus tűzijáték zárta.

A világ második legnagyobb sporteseményén mintegy 4000 sportoló küzd majd 19 sportágban az érmekért, a helyezésekért, vagy egyszerűen csak a tisztes helytállásért. A szeptember 28-ig tartó világtalálkozón 38 magyar tíz sportágban szerepel.