Vágólapra másolva!
Bensőséges ünnepség keretében leplezték le Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó dombormű emléktábláját - Gyurcsek Ferenc alkotását - a budapesti Kassák Lajos utca 48. számú ház falán.

Az egy éve elhunyt világhírű sportember, Angyalföld díszpolgára - amint erre Tóth József polgármester emlékezett - ebben a házban töltötte gyermekkorát.

A kerület elöljárója felidézte a sikeres, de mindvégig szerény bokszoló életútját, s utalt arra, hogy a népszerű öklöző a nemzet büszkesége volt.

Ezt követően az 1948-as londoni olimpiai döntő harmadik menetének helyszíni közvetítését is végighallgatta a több száz egybegyűlt emlékező. A riporter Szepesi György személyes élményeit, emlékeit is felidézte, s kijelentette: "Örök emléket állítottunk a legnagyobb magyar sportembernek."

A emléktáblán koszorúkat helyezett el a kerület nevében Tóth József, az Olimpiai Bajnokok Klubja képviseletében pedig Dömötör Zoltán és Kárpáti György.