Vágólapra másolva!
Az új évszázad három sikeres olimpiája, Sydney, Salt Lake City és Athén jelentős mértékben erősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és az ötkarikás mozgalmat - jelentette ki Jacques Rogge, a NOB elnöke 2004-es évértékelő beszédében.

A belga sportdiplomata kiemelte, hogy az Európai Unió új alkotmányában a sport is helyet kapott, továbbá az ENSZ-szel és más nemzetközi intézményekkel - mint a Világbank és a Vöröskereszt - gyümölcsöző együttműködést sikerült kialakítani.

A NOB pénzügyi helyete szilárd. A korábban kitűzött célt elérte a szervezet, s így a mozgalom élete akkor is zavartalan maradhatna, ha valamilyen oknál fogva egy-egy nyári és téli seregszemle elmaradna. Az érdekelt nemzetközi sportszövetségek között a sikeres athéni játékok után 240 millió dollárt osztott szét a NOB. Ugyanennyi jutott az olimpiai szolidaritási akciónak. A jövő is biztosított, hiszen az amerikai NBC társasággal és az európai EBU-val a 2010-es és 2012-es eseményre kötött szerződések révén a jogdíj összege az eddigiekhez képest 40 százalékkal emelkedik.

A doppingellenes küzdelemben a NOB nemcsak hirdeti, hanem alkalmazza is a zéró toleranciát, azaz szigorúan ragaszkodik a kódex betartásához - hangsúlyozta Rogge. Hozzátette: etikai kérdésekben sincs megalkuvás, a sport igazi értékeit meg kívánják őrizni, s a sportszerűséget mindennél fontosabbnak tartják. Ezt bizonyítja, hogy 2004-ben a NOB egy tagját kizárták, két továbbinak a jogait pedig felfüggesztették.

A 2005-ös év két nagy kihívása az olimpiai műsor reformja és a 2012-es házigazda kijelölése - állapította meg a NOB elnöke.