Vágólapra másolva!
A hét végén Moszkvában megnyílt az Olimpiai Szimfónia jégszobor-fesztivál, amellyel az orosz főváros a 2012-es olimpiai pályázatát igyekszik erősíteni, illetve az év első napjában a figyelmet magára irányítani.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság július 6-án Szingapúrban, a 117. közgyűlésén dönt a 2012-es nyári ötkarikás játékok rendezőjéről, s a tavaly november 15-i "keretszűkítés" után már csak öt város van versenyben: Párizs, London, Moszkva, Madrid és New York. A kandidálók közül az új esztendőben először kétségkívül az orosz főváros hallat magáról. Moszkvában a hét végén nyílt meg az Olimpiai Szimfónia jégszobor-fesztivál, amely az orosz pályázatot hivatott erősíteni.

Forrás: [origo]

A fesztivál megnyitóünnepségén meghirdették az Orosz Jégszoborkészítő versenyt. Az ország minden részéről érkező "versenyzők" bemutatják az olimpiai sportágakat, elkészítették Moszkva legjobban ismert sportközpontjait, így például a Luzsnyiki és a Krilatszkoje komplexumot és jégbe formáztak több más helyszínt is, ahol a tervek szerint a 2012-es olimpia versenyeit rendeznék majd.

Az oroszok egyúttal gesztusértékűen gondoltak a rivális pályázókra is, s a mesterművek között megtekinthetők a kandidáló országok híres építészeti jelképei: a párizsi Eiffel-torony, a New York-i Szabadság-szobor, a londoni Big Ben és a madridi medveszobor.

Forrás: [origo]

"A jégfesztiválunk látványos indítása az újévnek, annak az évnek, amelyben reményeink szerint Moszkva elnyeri a 2012-es olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogát" - nyilatkozta Alekszander Csernov, a "Moszkva 2012" pályázati bizottság elnöke.

A versenyben, hogy melyik alkotás sikerült a legjobban, vasárnap a híres szobrászokból és művészekből, valamint a "Moszkva 2012" pályázati bizottság képviselőiből és a moszkvai önkormányzat tagjaiból álló zsűri hirdetni ki a győztest. A jégszobrok egyébként a Kreml és a Vaszilij Blazsennij székesegyház közelében, a Moszkva folyó partján láthatók.

Fábik Tibor