Vágólapra másolva!

Athén díszpolgárai lettek a tavalyi játékok magyar aranyérmesei

Athén díszpolgáraivá avatta a tavalyi nyári játékok magyar aranyérmeseit Dimitrisz Kontumasz, Görögország budapesti nagykövete.

A budapesti Hotel Intercontinentalban rendezett fogadáson a vendéglátó hangsúlyozta, országa büszke arra, hogy jó hangulatú, kiváló olimpiát rendezett, amely méltó volt az ókori hagyományokhoz. Mint mondta, a sikerhez a kiváló magyar sportolók is nagymértékben hozzájárultak, akik ennek elismeréseként kapják a díszpolgári címet.

Az aranyérmesek közül ezúttal Nagy Tímea, Vörös Zsuzsanna, Igaly Diána és Majoros István, valamint a kajakosok és kenusok képviseletében Horváth Gábor vette át az oklevelet.

A nagykövet köszöntésére Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke, Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára és Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke válaszolt. Utóbbi a bajnokok nevében mondott köszönetet a gesztusért, s megerősítette, hogy Athén minden tekintetben kiváló olimpiát rendezett.