Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának szöuli ülése után Jacques Rogge bejelentette: a 2016-os nyári olimpia rendezésére eddig négy kontinens hat országa jelezte kandidálási szándékát. A NOB-elnök nem tett említést Magyarországról.

Rogge szerint Brazília, az Egyesült Államok, India, Japán, Olaszország és Spanyolország tervezi, hogy pályázik. A belga sportdiplomata felhívta arra a figyelmet, hogy senki se tévessze össze a jelentkezés tényét a mostani előzetes felméréssel. Tudniillik 2008-ig bármelyik ország - pontosabban az érintett országok által hivatalosan jelölt város - előtt nyitva áll a kandidálás lehetősége.

Ha Brazília kapná a rendezési jogot, az sporttörténelmi pillanat lenne, ugyanis dél-amerikai ország még sohasem adott otthont az ötkarikás játékoknak. Érdekes India esete is, a világ második legnépesebb országának eddigi pályázati kísérletei nem jártak sikerrel.

Magyarországon 2005 novemberében azzal a céllal alakult meg a Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM), hogy a főváros 2016-ban vagy 2020-ban nyári ötkarikás játékokat rendezhessen. A mozgalom 15 hazai nagyvállalat támogatásával jött létre.