Vágólapra másolva!

Melbourne-be készülnek a volt olimpikonok

November 19-én kerül sor Melbourne-ben az 1956-os ötkarikás játékok ötvenedik évfordulójának megemlékezésére, amelyen több volt magyar olimpikon is részt vesz.

Az ausztrál házigazdák különös gonddal készülnek a magyar kezdeményezés nyomán immár hagyománnyá vált jubileumra. Az 1956. november 22. és december 8. között megrendezett XVI. nyári játékokon 67 ország 31 555 versenyzője vett részt, Melbourne-be várhatóan mintegy harminc ország küldi el volt kiválóságait. A jubileumon Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke köszönti a jelenlévőket. A hivatalos programban az egykori versenyszínhelyek megtekintése, polgármesteri fogadás és több baráti találkozó szerepel. Az ausztrálok még élő, 13 bajnoka mellett többek között Al Oerter, az amerikaiak diszkoszvető világrekordere is jelen lesz.

A magyar bajnokok közül a női kéziszer-csapat teljes létszámban (Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alice, Korondi Margit, Köteles Erzsébet és Tass Olga) utazik, továbbá az Egyesült Államokban élő két kardvívó, Hámori Jenő és Magay Dániel, valamint a vízilabdacsapatból Kárpáti György készülődik. Többen egészségi állapotuk miatt, orvosi tanácsra mondtak le utazásról.

Az érmesek közül a kenus Hernek István, Mohácsi Ferenc, Hunics József, Farkas Imre és Wieland Károly, a kajakos Kiss Lajos, az úszó Tumpek György, a birkózó Polyák Imre, a vívó Sákovics József és Marosi József indul majd november 17-én. Két volt vezető, Nádori László és Füzesséry Gyula is a csapattal tart. Több külföldön letelepedett egykori résztvevő, így Rozsnyói Sándor, Tábori László, Varasdi Géza, Záborszki Sándor, sőt Veres Győző is jelezte részvételét.

A magyarok - akik 9 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzérmet nyertek Melbourne-ben - a hivatalos programok mellett emléktáblát helyeznek el az egykori olimpiai falu egyik házán, s igyekeznek eleget tenni a kint alakult magyar egyesületek meghívásainak. A Melbourne-ben eltöltött néhány nap után Sydneyben is megállnak, s megtekintik a 2000-es olimpia létesítményeit.

Lemhényi Dezsőnek, az Olimpiai Bajnokok Klubja alapító elnökének javaslatára először 1998-ban Londonban, majd 2002-ben Helsinkiben ünnepeltek a magyar érmesek. Az angol fővárosban még csak a magyarok emlékeztek, Finnországba már több nemzet elküdlte volt versenyzőit. Az utazást az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriuma szervezi Nagy József titkár és Tar László közreműködésével. A költségek jó részét a Mező Ferenc közalapítvány vállalja, de a MOB, sőt az Olimpikonok Világszövetsége is hozzájárul.