Vágólapra másolva!
Szabadlábra helyezték Hind Dehiba fedett pályás Európa-bajnoki bronzérmes futót, akit kedden vettek őrizetbe azután, hogy a vámosok doppingszert találtak nála az egyik párizsi repülőtéren.

A 2005-ös madridi Eb női 1500 méteres számának harmadikja házastársával - egyben edzőjével -, Fodil Dehibával, valamint egy másik - meg nem nevezett - versenyzővel együtt bukott le: az ellenőrzésnél növekedési hormonokat találtak náluk. A férjet továbbra is bent tartják. Azt egyelőre nem tudni, hogy megvádolják-e Hind Dehibát.

A 26 éves atlétanő tavaly összeütközésbe került a szövetségével, mivel nem vett részt az Európa-kupán. Orvosi igazolással próbálta kimenteni magát, melynek hitelességét megkérdőjelezték. Ezzel együtt nem marasztalták el, mivel nem állt rendelkezésre elégséges bizonyíték.