Nem indult jól az esztendő a tavalyi év legjobb hazai öttusázójának, a világversenyeken három aranyat és két ezüstöt - egy egyéni vb-2. helyet is - begyűjtött Horváth Viktornak, aki sérülés miatt idő előtt kénytelen volt hazajönni a kanári-szigeteki edzőtáborból. Az mindenesetre gyógyír lehet számára, hogy a K&H Bank kártyatámogatási programjában az olimpiai kerettagok között ő lett az egyik díjazott (a másik a kardvívó Nemcsik Zsolt), s ez egymillió forintos juttatást jelent.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0702/20070201horvath24.jpg)
Horváth Viktor a pekingi olimpiáról már nem szeretne lemaradni.
Kérdése van? Írjon nekünk!Ha kérdése, észrevétele, véleménye van, ide megírhatja.
- Már a jelöltek listája is rangos volt: Benedek Dalma, Nemcsik Zsolt, Kővágó Zoltán, Berki Krisztián, Hadfi Dániel, Huszár Erika, Verrasztó Evelyn. Mennyire lepte meg, hogy nem csak beválasztották ebbe a szűk körbe, de végül a két díjazott egyike lett? - kérdeztük Horváth Viktort, az Alba Volán versenyzőjét.
- A névsor ismeretében mindenképpen meglepetés számomra, nem igazán számítottam arra, hogy a nyolcból bekerülök a "kettőbe". Természetesen nagyon örülök, hogy a zsűri elismerte a tavalyi eredményeimet, és igyekszem idén is megfelelni a bizalomnak.
- Nemcsik Zsolt azt mondta, azért is jól jön számára ez a támogatás, mert rengeteg Világkupa-versenyre kell elutaznia, hogy sikerüljön megszerezni az olimpiai kvótát. Öttusában kevesebb a Vk-verseny, és a kvalifikációs rendszer is más; ön mibe fekteti be a kapott egymilliót?
- Ahhoz, hogy nyugodtan készülhessek a versenyekre, elengedhetetlen a stabil anyagi háttér, így ebben az értelemben nekem is az olimpiai felkészülésemet segíti.
- Ha a tavaly szerzett érmeit áthozhatná 2007-re is, megtenné?
- Mindenképpen, 2006 nagyon szép esztendő volt számomra. Szóval, ezekkel az eredményekkel idén is kiegyeznék.
- Most viszont rosszul indult az éve.
- Sajnos igen. A válogatottal a Kanári-szigeteken edzőtáboroztunk, és rögtön a harmadik vagy negyedik napon megsérültem, a lábam nem bírta a terhelést. Idő előtt haza is kellett jönnöm, és most nem mehetek a többiekkel Barcelonába sem, folytatni a közös munkát. Szerencsére azért nem súlyos a helyzet, itthon már újra edzek, s elképzelhető, hogy két és fél hét múlva a budapesti nemzetközi fedett pályás versenyen elindulhatok. A Világkupa-viadalok márciusban kezdődnek, akkora viszont már egészen biztosan rendben leszek.
- Hogy tervezi, mikorra lesz meg az olimpiai kvótája?
- Bevallom, nem vagyok teljesen képben a kvalifikációt illetően, de azt tudom, hogy a júniusi Európa-bajnokságon az első nyolc helyezett kvótához jut. S bízom benne, hogy én is közöttük leszek.
- Ami viszont nálunk még nem jelenti az automatikus pekingi indulást.
- Hát igen, ha valaki, akkor ezt én igazán tudom, hiszen Athénra is megvolt a kvótám, mégis lemaradtam az ötkarikás játékokról... Akkor hárman szereztük meg a részvételi jogot, de az olimpián nemzetenként legfeljebb csak ketten indulhatnak, s végül nem rám esett a választás. Ezért is szeretném megismételni a tavalyi évemet, hogy ha esetleg megint hasonló helyzet állna elő, akkor ne csak magával a kvótával, hanem az eredményeimmel is bizonyítsam, ott a helyem az olimpián.
Fábik Tibor
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?