Vágólapra másolva!
Jelena Iszinbajeva, aki szombaton 4,93 méterre javította rúdugrásban a világ legjobb fedett pályás eredményét, azt mondta, előbb-utóbb lepipálja az ukrán Szergej Bubkát.

"Még csak 24 éves vagyok és húsz alkalommal javítottam csúcsot, Szergej pedig pályafutása alatt 35 rekordot döntött meg. Remélem, befogom őt" - nyilatkozta a világ- és olimpiai bajnok orosz atléta. "Ez a csúcs az első volt az idén, de korántsem az utolsó".

A Bubka-cár után "cárnőnek" becézett klasszis győzni akar az augusztus 25. és szeptember 2. között Oszakában esedékes világbajnokságon, még az idén szeretné megjavítani a szabadtéri 5,01 méteres világrekordját és hőn áhított vágya, hogy 2008-ban Pekingben is olimpiai bajnok legyen.

"Akkor még csak 26 éves leszek, tehát bőven van időm a csúcsdöntögetésre" - tette hozzá a klasszis, aki dagesztáni származású lévén nem tett le arról, hogy pályafutása befejezése után nagy és népes családja legyen.

Forrás: EPA

A cárnő nem fél a magas elvárásoktól

Iszinbajeva másfél éve Ukrajnában, Szergej Bubka donyecki klubjában tréningezik. Bubka, a rúdugrás legendája jelenleg országa olimpiai bizottságának elnöke. A csillag pályafutása során 35-ször írta át a rekordot, ő volt az első - 22 éve -, aki a férfiaknál elérte, majd átlépte a 6 méteres álomhatárt.