Huszonöt volt válogatott röplabdázó - El a kezekkel Schmitt Páltól! címmel - nyílt levélben állt ki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mellett, egyben felszólította Körösfői Lászlót, hogy "mondjon le minden sportban betöltött megbízatásáról".
A Danada Judit által a távirati irodához eljutott közlemény szerint "A MOB elnökét politikai megrendelésre eddig többször megtámadták. Minden alkalommal bizalmat szavazott neki a tagság."
Az aláírók úgy vélik, Körösfőinek, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnökhelyettesének, volt elnökének, "aki maga a megkövesedett múlt", saját sportága megmentésén kellene fáradoznia Schmitt támadása helyett. Kiemelik, hogy éppen az ő elnöksége alatt került kilátástalan helyzetbe a röplabda, szűnt meg számtalan klub és csökkent radikálisan az utánpótláskorúak száma.
"Ezért felszólítjuk Körösfői Lászlót, hogy nézzen tükörbe és mondjon le minden sportban betöltött megbízatásáról, és politikai küldetését ne a sportélet rombolására használja fel, ha már segíteni képtelen" - zárul a sportág olyan ismert alakjainak aláírásával jegyzett közlemény, mint Bardi Gyöngyi, Torma Ágnes, Filipovits Tamás és Karagics Mátyás.
A Fővárosi Bíróság Körösfői László beadványa alapján kedden első fokon megsemmisítette a MOB szeptemberi rendkívüli közgyűlésén született határozatot, amely 69-69-es szavazataránnyal - három tartózkodás mellett - megerősítette elnöki tisztségében Schmitt Pált.
A Klub Elnökök Klubja (KEK) az üggyel kapcsolatban összefogásra hívja a magyar olimpiai mozgalomban érdekelt egyesületek vezetőit, edzőit, sportolóit. A Perjámosi Sándor KEK-elnök, a Dunaferr SE első embere által jegyzett felhívás szerint "A pekingi nyári olimpiát megelőző másfél évvel mindenki számára a sikeres felkészülés, a kvalifikációk megszerzése legyen a legfontosabb, és ezért kérik, hogy mindenki tegye félre a személyeskedést és teljes erővel az olimpiai sikerért dolgozzon."
Markovits László, a Vasas elnöke, a MOB elnökségi tagja szerint elnökségi ülésen kell foglalkoznia a testületnek Fővárosi Bíróság keddi döntésével.
"Nem lehet a fejünket a homokba dugni, meg a pekingi felkészülésre hivatkozni. A sportolók ugyanúgy edzenek tovább, de ezt az ügyet kezelni kell, még ha csak első fokú döntésről van is szó" - mondta Markovits.
Markovits, aki nem tagja a KEK-nek, hangsúlyozta, nem pro vagy kontra kell foglalkozni az üggyel, hanem kezelni kell a helyzetet. "Felmerült egy ügy a MOB működésével kapcsolatban, s nem tehetünk úgy, mintha nem létezne. Az első lépés az elnökségi ülés" - szögezte le Markovits.
(MTI)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?