Vágólapra másolva!

Prágával versenghetünk az olimpiáért

Prága megpályázza a 2016-os nyári olimpia rendezési jogát - döntött csütörtökön a cseh főváros képviselőtestülete. Az erre vonatkozó hivatalos szándéknyilatkozatot várhatóan jövő januárban nyújtják be, a valódi cél azonban a 2020-as olimpiarendezés.

Pavel Bém főpolgármester elismerte: mivel 2012-ben London ad otthont az ötkarikás játékoknak, Prágának nincs túl nagy esélye a sikerre. "Számunkra most az a fontos, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a közvélemény tudomásul vegye az érdeklődésünket. Így 2020-ban nyerhetünk" - fejtette ki újságírók előtt Bém.

Prága és a Cseh Olimpiai Bizottság a lebonyolítás érdekében már az ősszel létrehozott egy közhasznú társaságot, amely az előkészületekkel, szervezéssel foglalkozik és népszerűsíti a cseh metropoliszt. A rendezési költségek a legutóbbi tanulmány szerint mintegy 135 milliárd koronába (1188 milliárd forint) kerülnének. Gazdasági és pénzügyi elemzők úgy vélik, hogy a játékok nyereségesek lehetnek.

A seregszemle központja a Prága északkeleti részén elterülő Letnany városrész lenne, ahol most egy nagy kiállítási terület van. Több versenyre más cseh városban kerülne sor.

A cseh közvélemény eléggé megosztott az olimpia ügyében: a legfrissebb felmérések szerint a megkérdezettek mintegy 60-65 százaléka támogatja a rendezést.

Budapest szintén versenybe szállhat a 2020-as játékok megrenedezéséért, a pályázást szorgalmazó Budapesti Olimpia Mozgalom felmérése szerint a magyarok 77 százaléka támogatja, hogy a főváros 2011-ben nyújtsa be a jelentkezését.

MTI / [origo]