Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 119., guatemalai  ülésszakán eldőlt, hogy Szocsi adhat otthont a 22. téli játékoknak 2014-ben. Az orosz város az ausztriai Salzburg és a dél-koreai Pjongcsang előtt nyert a szavazáson.

A voksolás során először Salzburg esett ki, majd a "döntőben" Pjongcsang mindössze négy vokssal, 47-51-es szavazati aránnyal maradt alul a Fekete-tenger partján, a Kaukázus lábainál fekvő orosz várossal szemben. Az eredmény kihirdetését követően Szocsi és a NOB képviselői aláírták a 2014-es téli olimpia megrendezéséről szóló szerződést, amely rögzíti a feleknek a játékok megszervezésével kapcsolatos jogait és kötelezettségeit.

A döntés hallatán a szocsi olimpiai előkészítő bizottság és az orosz város lakosai örömmámorban úsztak. A 2014-es téli olimpia rendezési jogának elnyerése nagy jelentőséggel bír a Szovjetunió széthullását kísérő hanyatlásból most erőteljes gazdasági növekedéssel kilábaló Oroszország számára. Alekszandr Zsukov orosz miniszterelnök-helyettes Guatemalavárosban máris úgy nyilatkozott, hogy a rendezési jog odaítélése az "új Oroszország" nemzetközi elismerését jelenti. Szocsiban a helyi idő szerint csütörtök hajnali fél négykor közzétett döntést tűzijátékkal, önfeledten ünnepelte a korai időpont ellenére a városközpontban szép számban összegyűlt tömeg.

Forrás: MTI

Az osztrák és a dél-koreai delegáció tagjai, illetve Salzburg és Pjongcsang lakosai viszont döbbenten, keserűen és csalódottan vették tudomásul a szavazás eredményét. Salzburg négy évvel ezelőtt szintén az első körben esett ki a 2010-es téli olimpia helyszínének kiválasztását célzó szavazáson. Pjongcsang négy éve szintén pályázott, s bár az első körből továbbjutott, végül alulmaradt a kanadai Vancouverrel szemben.

A 2014-es téli olimpia házigazdája, az oroszországi Szocsi névjegykártyája:
Lakosság: 328 000 fő
Korábbi jelentkezés: -
Korábbi olimpia az országban: 1980-as nyári játékok Moszkvában
Költségvetés: 1,5 milliárd dollár
Értékelés: "nagyon jó" minősítés a NOB-szemlebizottságtól, két versenyzóna és két olimpiai falu.
Előnyök: kormánygarancia a magas infrastrukturális költségekre, magas támogatottság (79 százalék). Különleges földrajzi viszonyok a hegyek melletti tengerparton lévő strandokkal és pálmákkal. A téli sportokban jeleskedő Oroszország még sosem rendezett téli olimpiát.
Hátrányok: egyetlen helyszín sincs még kész, az építkezés miatt komoly környezeti károk várhatók, körülményes vízumhelyzet