Tornadressz és csillogás ötezer strasszkővel

Ritmikus gimnasztikában három éve kéziszercsapatunk csak kevéssel maradt le az athéni olimpiáról, a Peking előtti őszi kvalifikációs vb-n viszont már nem is indul magyar együttes, csak három egyéni versenyző. A szomorú jelen mellett legalább a jövő biztató, a bakui Eb-n a kontinens legjobbjai közé került junior csapatunk már a 2012-es londoni részvételre hajt.

Bakuban a magyar válogatottat képviselő Gradex-Csata egyesületi csapat (Mizsér Alexa, Márton Franciska, Dudinszky Mária, Hörcher Noémi, Boldizsár Eszter, tartalék: Szőke Kinga, Horváth Csinszka) huszonöt együttes között öt pár buzogánnyal a hetedik helyen jutott be a döntőbe, ahol végül nyolcadik lett. "Köszönhetően" annak, hogy erősen lejtett a hazai pálya, és a selejtezőben csak nyolcadik azerieket egészen a negyedik helyig tolták előre a pontozók.

- Elégedettek az Eb-szerepléssel? - kérdeztük Lazsányi Erikát, a Gradex-Csata vezetőedzőjét.
- Mindenképpen, hiszen delegációnk az utóbbi tíz év legjobb magyar eredményét érte el. A kéziszercsapat döntőben Oroszország, Magyarország, Fehéroroszország volt a szólítási sorrend, és amikor az oroszok végezetek, azonnal felültek a lelátóra, mert látni akarták a gyakorlatunkat. És kicsit izgultak is. S már az nagy szó, hogy ellenfélnek, vagy legalábbis partnernek tekintettek bennünket.

- Mindenkit meglepve törtek be a legjobbak közé, vagy azért volt némi előjele annak, hogy döntősek lehetnek?
- Igen, régóta érezhető volt, hogy ez a 1991-1993-es születésű korosztály sokra viheti. A külföldi utánpótlás versenyeken is nagyon szépen szerepeltünk.

- Azt mondja, hogy ez a korosztály sokra viheti. Ott lehet a 2012-es londoni olimpián?
- Ezért dolgozunk kollégáimmal, Lauber Zsófiával, Bernáth Ljubával és Berek Irinával. A lányok közül ketten, Boldizsár Eszter és Mizsér Alexa jövőre tizenhat évesen már felnőttnek számít, de a 2009-től a többiek is betöltik a tizenhatot, így akkor újra összeállhat a csapat.

- A pekingi olimpiát viszont meg sem célozzuk...
- Sajnos jelenleg Magyarországon nincs hat olyan tizenhatodik életévet betöltött lány, aki szóba jöhetne a felnőtt válogatott kéziszercsapat tagjaként. Az utóbbi években megszokott volt, hogy egy-egy világversenyre összeálltak csapatok, de utána szétszéledtek, mert nem volt semmiféle összetartás. Ezen próbálunk most változtatni.

- Mi a garancia arra, hogy a mostani csapat együtt marad?
- Az Eb-t nagyon jó hangulatban zártuk, a repülőtéren óriási sírás-rívás közepette búcsúztunk el egymástól. Mindenkivel abban maradtunk, hogy augusztusban találkozunk, és kezdjük újra az alapozást. Ezért sem gondolnám, hogy valaki kiszállna a csapatból, de ezt persze előre nem mondhatom biztosra. Sajnos szövetségi támogatás nélkül készültünk, így a szülőknek anyagilag nagyon megterhelő volt, hogy a csapat eddig is kitartson. Ha valamelyik lány abbahagyná, biztos vagyok benne, hogy csak azért következne be, mert a szülő sokall be, nem pedig a gyerek.

- A magyar szövetség miért nem támogatta a válogatottat?
- Ez meglehetősen érdekes helyzet... A szövetségnek nem volt pénze arra, hogy egy központi junior válogatottat működtessen, ezért megpályáztatta az egyesületeket az Eb-indulásra. Három csapat egy évig versenyzett az indulási jogért. Az eléképzelés nagyon jó volt, ám a kivitelezésbe hiba csúszott. A pályázat szerint a szövetség az Eb előtti utolsó fél év felkészülését állta volna, vagyis januártól már számítottunk a támogatásra, ami az edzéslehetőség biztosítását, az edzők, a balettmester fizetését, a velünk utazó versenybíró napidíját jelentette volna, s az olyan alapvető dolgokat, hogy a gyereknek legyen dresszük, és legyen buzogány a kezükben. Ehhez képest májusban még ott tartottunk, hogy a gyerekeknek nem volt dresszük, nem tudtuk, hogy kifizetik-e a repülőjegyünket az Eb-re, és két héttel az utazás előtt már a Nemzeti Sportcsarnokba se mehettünk edzeni...

- Hogyan hidalták át a problémát?
- A repülőjegyeket végül nagy viták után megkaptuk, arra pedig már utaltam, hogy a szülőkre milyen nagy teher hárult. A külföldi felkészülés versenyekre nekik kellett állniuk az utazási költségeket, és a dresszek árát is, ami szintén nagyon komoly tétel. Egy dressz ugyanis hozzávetőleg százezer forintba kerül. S ha mindent összeadnánk, akkor az jönne ki, hogy ez a féléves munka gyerekenként egymillióba került a szülőknek.

- Egy dressz százezer?! Csak nem aranyszállal futtatták?
- Szó sincs róla, de számoljunk együtt! A ruha anyaga minimum tízezer forint, tíz-tizenötezerért varrják meg, és utána jön a díszítés különféle flitterekkel, strasszokkal. Egy strasszkő tizenhét forint, amit nagykereskedelmi áron megkaptuk tizenkettőért, de egy dresszre ötezer darab kerül. Ezeket természetesen a szülők teszik fel egyesével, és utána jön a megfestés, hogy a lányok minél szebbek legyenek. Bakuban azonban nem csak nagyon szépek voltak, hanem ami még fontosabb, nagyon ügyesek is.