Vágólapra másolva!

Pánamerikai Játékok: tökély fogyatékosságokkal

Mario Vázquez Rana, az illetékes kontinentális sportszervezet (ODEPA) mexikói elnöke "a történelem legjobb" Pánamerikai Játékainak minősítette a vasárnap véget ért csúcseseményt, s abbéli véleményének is hangot adott, hogy Rio de Janeiro bizonyította: kész és képes akár nyári olimpia megrendezésére is.

A Maracaná-stadionban - fél ház, mintegy 45 ezer ember előtt - megrendezett, szambatáncosokat is felvonultató záróünnepségen sem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel Vázquez Rana, aki "kitűnő és csodálatos" játékokról beszélt, s úgy ítélte meg, Riónak komoly esélyei vannak a 2016-os nyári olimpia házigazda tisztének elnyerésére. A sportvezető egyszersmind a "legtisztábbnak" minősítette az eseményt, hangsúlyozva, hogy a szombatig elvégzett 1300 doppingvizsgálat kivétel nélkül negatív eredményt hozott.

A brazil állam 940 millió dollárral járult hozzá - az eredetileg tervezettnél négyszerte többe kerülő - csúcsviadal sikeres megrendezéséhez, abból a megfontolásból is, hogy igazolja: a dél-amerikai ország meg tudja rendezni az amúgy hőn áhított 2014-es labdarúgó-világbajnokságot is, és a FIFA, a nemzetközi szövetség szemében is garancia lehet a Pánamerikai Játékok gördülékeny lebonyolítása.

Abban a nemzetközi sajtó is egyetért, hogy alapvetően rendben lezajlottak a versenyek, nem igazolódott Riónak, mint a világ bűnözés szempontjából az egyik legveszélyesebb városának a rossz híre, s békés légkör jellemezte az eseményt, a kritikusabb sajtóértékelések ugyanakkor a "hivatalos tökélyt" árnyaló negatívumokra is kitértek. Így arra, hogy a versenyszínhelyek, főképpen az ideiglenes jelleggel megépítettek némelyike, például a baseball- és softballstadion alkalmatlanná vált mérkőzésrendezésre, amikor nagyobb eső zúdult Rióra a játékok finisében. Akadozott - sőt a Reuters minősítése szerint az összeomlás határáig jutott - a közlekedés, és az is ártott a városnak, többekben biztonsági aggályokat felvetve, hogy éppen a csúcsrendezvény alatt következett be Sao Paulóban a csaknem 200 ember halálával járó repülőgép-szerencsétlenség.

A sportszakmai bírálatok megemlítették, hogy egyetlen világrekord sem született Rióban, továbbá, hogy az "előszűrésen" akadtak pozítív doppingesetek, hiszen egy brazil röplabdázó és három mexikói atléta megbukott a játékok előtti ellenőrzésen, de nemtetszést váltott ki az is, hogy a kubai küldöttséget - miután a karibi ország delegációjának négy tagja, közte két bokszkiválóság is megszökött - az utolsó előtti napon váratlanul hazarendelte Fidel Castro, a magyarázatok szerint azt megelőzendő, hogy a játékok zárultával tömegesen dezertáljanak.

A július 13. és 29. között, 42 ország 5634 sportolójának részvételével lezajlott versenysorozat legeredményesebbje amúgy a hagyományoknak megfelelően az Egyesült Államok lett összesen 237 éremmel, benne 97 arannyal, mögötte Kuba (59 arany) és - a Kanadát a harmadik helyről leszorító - házigazda Brazília (54) végzett. Az eseményről 3 ezer újságíró tudósított.

A következő, sorrendben 16. Pánamerikai Játékoknak a mexikói Guadalajara ad otthont 2011-ben.