Vágólapra másolva!
A Magyar Antidopping Csoport tájékoztatása szerint három magyar sportolónak lett pozitív az A mintája a júliusi ellenőrzések során. A kenus Toronyai László, az erőemelő Sándor Judit és a jet-skiző Vass László tesztje hozott pozitív eredményt.

Toronyai a magyar szövetség tájékoztatása szerint nem tagja semmilyen válogatott keretnek és korábban sem képviselte Magyarországot soha nemzetközi versenyen. Vass László viszont különböző kategóriákban évek óta a világ élvonalába tartozik, tavaly Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, az idei madridi Eb-n harmadik volt ülő kategóriában. Sándor Judit nem rendelkezik kiemelkedő eredményekkel, magyar bajnokságon sem került dobogóra.

"Az A minta pozitív vizsgálati eredménye önmagában nem jelenti a doppingvétség megállapítását, a versenyzők kérhetik a B jelű minta analízisét. Az érintett sportágak sportszövetségei jogosultak a doppingvétség megállapítására az előzetes felülvizsgálati eljárás folyamán" - áll a Magyar Antidopping Csoport közleményében.

Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője megerősítette, hogy az erőemelők közül korábban Nagy Rita és Nánási Nikolett eredménye is pozitív lett, ezt az erőemelő szövetség nyilvánosságra is hozta honlapján.

"Mindhármójuk esetében szövetségünk fegyelmi bizottsága jár el, bár nem egyforma ügyekről van szó" - nyilatkozta Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. "A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Nánási például betegség ellen, a légzést javító és orvosi receptre felírt hörgőtágítót szedett, s azzal bukott meg még áprilisban. A másik két versenyző, Sándor és az Eb-bronzérmes Nagy viszont egyértelműen tiltott teljesítményfokozóval élt, s telefonon nekem azt mondták, nem is fogják kérni a B próbát. Hadd tegyem hozzá: lebukásuk szövetségünk hathatós doppingellenes fellépésének az eredménye."