Mi kiválasztottunk 13+1 jelöltet, olvasóink pedig döntöttek arról, hogy ki a Föld legszebb sportolónője. A több mint 21 ezer szavazat összeszámlálása után a végeredmény: a finnek szőke műkorcsolyázója, Kiira Korpi látogatóink egynegyedének nyerte el a teszését, az "ezüstérmes" az IndyCarban (autó)versenyző Danica Patrick nyert, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az az Ana Ivanovic került fel, aki decemberben Budapestre látogat, hogy összemérje tenisztudását Szávay Ágnessel.

"Hogyhogy nem szavazhattak rám az [origo] olvasói?"
Anna Kurnyikovát és Marija Sarapovát, a közelmúlt és a jelen két népszerű orosz teniszezőjét tudatosan kihagytuk előző listánkról, mondván: túl sokat ír róluk (vagy mutat belőlük) a sajtó, már "unalmasak", fedezzünk hát fel új szépségeket!
A kezdeményezés végül nagy sikert aratott olvasóink körében, s a legbájosabbnak végül Kiira Korpi találtatott, akire bő ötezren voksoltak, besöpörte tehát a klikkelések mintegy 25 százalékát.

Ők nem a szépségverseny dobogósai:
a 2007-es varsói Eb-n az olasz Carolina Kostner (középen) diadalmaskodott, a svájci Sarah Meier (b) lett a második, szépségversenyünk győztese, Korpi (j) pedig bronzéremmel térhetett haza
A finn szőkeség végül is simán megnyerte a szépségversenyt, elvégre több mint 10 százalékkal legyőzte a második helyen végzett amerikai autóversenyezőt, az IndyCarban remeklő Danica Patrickot.

A második legszebb Patrickot egy olvasónk Sandra Bullockhoz hasonlította, szerintünk inkább Demi Moore-éhoz húznak a pilóta arcvonásai
Ana Ivanovic a nemrég befejeződött US Openen korábban búcsúzott, mint Szávay Ágnes, a szerb teniszezőnő szépségével nálunk elért bronzérmével vigasztalódhat.

Decemberben Ivanovic Budapestre látogat, ahol minden bizonnyal parázs csatát vív majd Szávayval egy gálameccs keretében
* * *
Szavazásunk végeredménye:
Ön szerint ki a legbájosabb Sarapova és Kurnyikova 13+1 "kihívója" közül?
1. Kiira Korpi (műkorcsolyázó) 5403 szavazat - 25,2%
2. Danica Patrick (autóversenyző) 3173 - 14,8%
3. Ana Ivanovic (teniszező) 2326 - 10,9%
4. Jelena Iszinbajeva (rúdugrás) 2127 - 9,9%
5. Maurizia Cacciatori (röplabdázó) 2000 - 9,3%
6. Laure Manadou (úszó) 1533 - 7,2%
7. Kajsa Bergqvist (magasugró) 1286 - 6,0%
8. Amanda Beard (úszó) 875 - 4,1%
9. Michelle Wie (golfozó) 848 - 4,0%
10. Magdalena Neuner (sílövő) 708 - 3,3%
11. Laila Ali (bokszoló) 391 - 1,8%
12. Christine Arron (futó) 269 - 1,3%
13. Lauren Jackson (kosárlabdázó) 234 - 1,1%
14. Carolina Klüft (hétpróbázó) 226 - 1,1%
Összes voks: 21399.
Olvasóink jelezték, több nagyon szép sportolónőt kihagytunk a kínálatból, a következő oldalakon a közönségkedvenceket is megismerhetik, sőt szavazhatnak is arra, hogy közülük ki a legvonzóbb.
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.