Vágólapra másolva!
Guy Drut olimpiai bajnok atléta lehet a kompromisszumos jelölt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) madridi elnökválasztási procedúrájában.

A leköszönő kanadai Dick Pound helyére a spanyol fővárosban zajló Világkonferencia kezdete előtt John Fahey korábbi ausztrál pénzügyminiszter volt az egyetlen jelölt, akit azonban az európai küldöttek nem szívesen látnának a poszton.

Csütörtöki ülésük után kezdeményezték is, hogy halasszák májusra az elnökválasztást. Azt említik Fahey hiányosságaként, hogy a sportban gyakorlatilag ismeretlen a neve.

Pénteken azonban az európai kormányok új jelöltet találtak a korábbi francia sportminiszter Drut személyében, aki jelezte: elfogadta a felkérést.

"Néhányan engem ambicionáltak, én pedig azt mondtam, hogy rendelkezésre állok" - fogalmazott Drut, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, aki 1976-ban 110 gáton győzött a montreali olimpián. "Ha felterjesztenek a kormányok, elfogadom a felkérést. Megválasztásom esetén átmenetileg, májusig vezethetném a szervezetet, akkor, az alapító tanács következő ülésén tisztázódhatna a helyzet" - tette hozzá, jelezve, hogy az egyeztetések pénteken kora délután még nem fejeződtek be.

Drut személye, illetve megválasztása feloldhatná a kialakult patthelyzetet. Ugyanakkor beszámolók kitérnek arra, hogy az elnöki pályázatok beadási határideje szeptember 20-a volt.

A szavazásra szombaton kerül sor.