Vágólapra másolva!
Újabb rekordot döntött meg Brett Favre, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Green Bay Packers irányítója.

A 15. héten igen sok meccsen megnehezítette a szél az irányítók dolgát, így volt ez a Redskins-Giants meccsen is. Todd Collins 25 kísérletéből 8 volt jó, Eli Mannning 52 passzból 18-at juttatott el a célponthoz.

Nem ment a passz, úgyhogy jöhetett a futás, Clinton Portis 126, Brandon Jacobs pedig 130 yardot hozott, mindketten 25 futásból, így lényegében ők voltak azok, akik a hátukon vitték csapatukat. A Giants játékosai a találkozó végén igen sok labdát elejtettek, ami miatt nem tudták megközelíteni a Washingtont, ezen úszott el számukra a találkozó.

A San Diego a Detroit elleni fantasztikus mérkőzésen megszerezte a csoportelsőséget, ám ha a Chargers egész idényben így játszott volna, akkor a veretlen szezon lehetne a tét. A védelem hat labdát szerzett, melyből öt interception volt.

Emellett parádéztak a futók, LaDainian Tomlinson 116 yardot és 2 TD-t szerzett, Darren Sproles pedig 122 yardot és ugyancsak 2 TD-t. A Detroit futójátéka nem mutatott sokat, Jon Kitna 302 passzolt yardja pedig a hat labdavesztés miatt nem sokat számított. A Chargers 51-14-re nyert, de a találkozó már az első félidőben eldőlt.

A Philadelphia nagyszerűen játszott a Dallas ellen, mindössze 240 yardot engedett a texasiaknak, és 54 meccs óta először fordult elő, hogy a Dallas nem tudott TD-t szerezni, mindössze 2 mezőnygól jött össze.

A Philly sem volt ereje teljében a maga 10 pontjával, ám ehhez hozzátartozik az is, hogy Brian Westbrook az utolsó támadás során inkább megállt a Dallas egy yardos vonalánál, hogy lefuttathassák az órát, minthogy TD-t szerezzen és két percet adjon Romóéknak arra, hogy megfordítsák a meccset. A Philly 10-6-os győzelme ismét nyílttá tette az NFC-ben a hazai pálya kérdését a Cowboys és a Packers között.

A Coltsnál Joseph Addainak nem ment túl jól a játék és Peyton Manning sem volt az igazi, ám még ez a közepes teljesítmény is elég volt az Indianapolisnak, hogy legyőzze a Raiderst. Az Oakland előtt megvolt az egyenlítés lehetősége, azonban a Colts 16 yardos vonalán elhibáztak egy negyedik kísérletet, és ezzel véget ért számukra a meccs. A hazaiaknál JaMarcus Russell ismét lehetőséghez jutott, a teljes második félidő az övé volt, azonban mindössze 10 yardot passzolt. A Colts 21-14-es győzelme volt az első alkalom, hogy Manning Oaklandben játszott.

A 15. fordulóban a hosszabbításáig kellett várnia a Miami szurkolóinak arra, hogy győzelmet ünnepelhessenek 2007-ben, és ezzel megszakították a csapat 16 meccses (a tavalyi szezonnal együtt) nyeretlen sorozatát.

Az ellenfél az a Ravens volt, mely a másik nagy rekordra törő New Englandet képes volt megszorongatni. Ráadásul nem is akárhogy kapott ki a Baltimore, hiszen a hosszabbításban Matt Stover elhibázott egy 44 yardos mezőnygól-kísérletet, majd Cleo Lemon 69 yardos passza Greg Camarillónak hozta meg a győzelmet a Dolphins számára. A Miami 22-16-ra nyert.

A Saints és a Cardinals nagyon kiegyenlített meccsén Drew Brees elképesztő pontossága és az Arizona által összeszedett 78 büntetőyard jelentette a különbséget. Brees 30 kísérletből 26-ot jó helyre dobott és két TD-t passzolt, annyit, amennyit Aaron Stecker futott. A Cardinalsnál Kurt Warner hozta a pontokat 3 passzolt TD-vel. A hazaiaktól kiemelhető még Scott Fujita, aki 10 tackle-t, 2 sacket és egy fumble-t csinált a mérkőzésen. A 31-24-es győzelemmel a Saintsnek még mindig van esélye a továbbjutásra.

A Tampa már a múlt héten megszerezhette volna a csoportelsőséget, azonban csak a Falcons ellen sikerült, most azonban nagyon meggyőző játékkal. Az Atlanta irányítója, Chris Redman 34 yardot tudott mindössze passzolni, és dobott két interceptiont is.

A Buccaneersnek annyira ment a játék, hogy 43 percet náluk volt a labda, a vendégeknek esélye sem volt 17 perc alatt megnyerni a meccset. A Bucs szerzett TD-t futásból, passzból, egy interceptionből és egy kickoff visszahordásból, mely a csapat történetében az első ilyen volt. Végül 37-3-ra nyert a Tampa Bay.

Brett Favre egy újabb rekordot döntött meg ebben a szezonban, már övé volt többek között a legtöbb touchdown, interception, és most már a legtöbb passzolt yard is, a trónról Dan Marinot taszította le. Ami azonban ennél is fontosabb a Packers számára, hogy megszerezte a pihenő hetet a rájátszásra, és még mindig harcban van a hazai pálya jogáért.

A Rams csalódott lehet, hiszen 279 yard ellenében ők 364-et szereztek, ráadásul 12 perccel többet is volt náluk a labda, mégis kikaptak. A fő yardtermelőjük Steven Jackson volt, aki 143 yardot futott. A Packersnél Atari Bigby, a Ramsnél pedig O.J. Atogwe is 2-2 interceptiont csinált. A Packers 33-14-re nyert.

A Cleveland eltökélte, hogy csoportelső lesz, és ebből nem ad, úgyhogy most a Billst győzte le. A havas idő nem tette könnyebbé egyik csapat dolgát sem, így nem csoda, hogy mindössze 8 pont született, az is az első félidőben. Főleg futással lehetett előrehaladni, hiszen Trent Edwards 124, Derek Anderson pedig 137 yardot tudott csak passzolni.

Jamal Lewis azonban 163 yardot futott. A Bills 3 másodperccel a vége előtt elbukott egy negyedik kísérletet 8-0-s állásnál, így elmaradt az egyenlítés. A Browns 8 pontja két mezőnygólból és egy elrontott Bills-puntból született safetyből jött össze. A Cleveland sikere és a Steelers Jacksonville elleni veresége az utolsó két fordulóra hagyja az AFC Északi csoportjának eldöntését.

A Jaguars nagyszerű futójátéknak köszönheti a sikerét. Fred Taylor és Maurice Jones-Drew 216 yardot és egy TD-t hozott a földön, melyhez három David Garrard TD csatlakozott. A Steelers sem volt rest, Willie Parker kerek 100 yardot futott, Ben Roethlisberger pedig 3 touchownt passzolt, azonban mindössze 146 yardra volt képes. A hatékony futójátéknak köszönhetően a Jaguars 15 perccel birtokolta többet a labdát, és ezzel elvette a lehetőséget a Steelers elől. A Jacksonville 29-22-re nyert, és már szinte elvehetetlen a Jaguároktól a szabadkártya.

A Carolina ismét új irányítóval kezdett, Matt Moore első alkalommal volt kezdő, és nagy szerepe volt abban, hogy a Panthers le tudta győzni a Seattle-t. Moore 208 yardot passzolt, miközben a futók, DeAngelo Williams és DeShaun Foster 100 yard fölött hoztak.

A Seahawks futójátéka nem ment ennyire, mindössze 44 yardot produkáltak a vendégek, ami miatt sokszor kerültek nehéz harmadik kísérletekbe, 12-ből mindössze 3 ilyet tudtak megoldani. A pontszegény mérkőzés első pontjai és első TD-je a negyedik negyedben született, méghozzá a Carolina részéről. A Seahawks csak szépíteni tudott az utolsó másodpercben megszerzett TD-vel, így a Panthers nyert 13-10-re.

A Tennesse három labdát szerzett és egyet sem adott el a Kansas City ellen, így meglehetősen könnyű dolga volt a győzelem megszerzésében. A vendégek 148 yardot futottak, Vince Young két TD-passzt adott, és ezzel a harmadik negyedben a Titans átvette a vezetést és meg is tartotta a végéig. A Titans a 26-17-es győzelemmel még versenyben van a rájátszásért, azonban egy győzelemmel el van maradva a Steelers, Browns kettős mögött.

Elképesztően erős szélben játszott a Jets és a Patriots Foxboróban, az irányítóknak nem volt könnyű dolguk. Tom Brady a szezonban most passzolta a legkevesebb yardot, 140-et, és nem adott TD-passzt. A Jets Kellen Clemens sérülése után visszahozta Chad Penningtont, és szinte végig a passzokat erőltette a szélben, de ez a lépés nem jött be, hiszen 40 kísérletből csak 25 volt jó, 186 yardra.

A New England a futást választotta, Laurence Maroney 104 yardot hozott és egy TD-t. A Jets TD-je egy blokkolt puntból született. A hazaiak 6 sacket szereztek, kettőt a veterán Junior Seau. A 20-10-es győzelemmel a New England csatlakozott az 1972-es Dolphinshoz, ők az egyedüliek az NFL-ben, akik elérték a 14-0-s mérleget.

A 15. játékhét eredményei:
Houston Texans - Denver Broncos 31-13
San Francisco 49ers - Cincinnati Bengals 20-13
Kansas City Chiefs - Tennesse Titans 17-26
Miami Dolphins - Baltimore Ravens 22-16 - hosszabbítás után
New England Patriots - New York Jets 20-10
Cleveland Browns - Buffalo Bills 8-0
Carolina Panthers - Seattle Seahawks 13-10
New Orleans Saints - Arizona Cardinals 31-24
Tampa Bay Buccaneers - Atlanta Falcons 37-3
St. Louis Rams - Green Bay Packers 14-33
Pittsburgh Steelers - Jacksonville Jaguars 22-29
Oakland Raiders - Indianapolis Colts 14-21
San Diego Chargers - Detroit Lions 51-14
Dallas Cowboys - Philadelphia Eagles 6-10
New York Giants - Washington Redskins 10-22