A magyar sport 2007-ben is parádés évet produkált. Régen volt rá példa, hogy két magyar sportoló teljesítményével is kiemelten foglalkozzon a nemzetközi média: a gyorsaságimotoros Talmácsi Gábor világbajnoki címével, a teniszező Szávay Ágnes pedig őszi szárnyalásával hívta fel magára a figyelmet, így nem is volt meglepetés, hogy 2007-ben ők diadalmaskodtak Magyarországon "Az év sportolója"-választáson. A pekingi ötkarikás játékok előtti esztendővel "olimpiai szemüvegen át" is elégedettek lehetünk, hiszen a magyar versenyzők hat világbajnoki aranyérmet nyertek olimpiai számokban, az Európa-bajnokságokon pedig tízszer állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Két duplázó is akadt: az öttusázó Horváth Viktor és a kenus Vajda Attila vb-n és Eb-n sem talált legyőzőre.

Csomor Erika idén halmozta az érmeket
Megnézem!
Összeállításunkban a 2007-es év magyar vonatkozású sikersztorijait gyűjtöttük össze.
asztalitenisz:
A magyar csapat a várakozásokat alaposan túlteljesítve négy érmet szerzett a március végi, belgrádi Európa-bajnokságon, amely az ázsiai fölény miatt az egyetlen, sikerélménnyel kecsegtető világverseny az öreg kontinens játékosai számára.
A válogatott tagjai közül Tóth Krisztina és Póta Georgina szerepelt a legeredményesebben, húzóemberei voltak a hét év után újra aranyérmes női gárdának, emellett párosuk a dobogó második fokára állhatott fel, és a vegyes párosok között is érmet szereztek: egy-egy bronzot. Utóbbi versenyszámban Tóth az orosz Alekszej Szmirnovval az oldalán menetelt az elődöntőig, Póta pedig Pázsy Ferenccel érte el a sikert. Pázsy szereplése azért is különösen nagy bravúr, mert magyar férfi asztaliteniszező legutóbb 19 éve szerzett érmet kontinensviadalon.

Tóth Krisztina és Póta Georgina jövőre Pekingben is bizonyíthat - igaz, a kínaiak verhetetlennek tűnnek
Érdemes megemlíteni, hogy idén visszavonult a magyar pingpongsport legnagyobb női egyénisége, Bátorfi Csilla, akit fergeteges gálával búcsúztattak Budapesten.
cselgáncs:
Az év hőse Hadfi Dániel (100 kg) volt, aki áprilisban aranyérmet nyert a belgrádi Európa-bajnokságon, majd szeptemberben harmadik lett a riói világbajnokságon. Utóbbival automatikusan kvótát szerzett a pekingi olimpiára.
Ugyanez rajta kívül még három magyarnak sikerült: Baczkó Bernadettnek (57), Mészáros Anettnek (70) és Ungvári Miklósnak (66), akik ugyancsak bronzéremmel tértek haza Brazíliából.
duatlon:
Csomor Erika folytatta remek szereplését a hosszú távú triatlon- és duatlonversenyeken. A budaörsi sportoló nagy fölénnyel védte meg címét a svájci Zofingenben rendezett hosszú távú duatlon-világbajnokságon: a 10 km futásból, 158 km kerékpározásból és újabb 30 km futásból álló erőpróbát több mint negyedórás előnnyel nyerte meg.
A győri rendezésű, neki kevésbé fekvő rövid távú Eb-n a harmadik helyen ért célba, s hogy idei éremkollekcióját teljessé tegye, másodikként zárt a franciaországi Lorient-ben rendezett hosszútávú triatlon-vb-n. Mindezek mellett - idén másodszor - megpróbálkozott a világ egyik legkeményebb sporteseményével, az Ironman-vb-vel, amelyen az előkelő tizedik helyezést érte el.
evezés:
Bár a várakozásoktól elmaradva csupán hetedikként zárta a müncheni, olimpiai kvalifikációs világbajnokságot a dobogóra is esélyesnek tartott Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős egység, a legfontosabb célt, a pekingi indulási jogot kiharcolta. A magyar evezősök közül egyelőre csak ők biztos indulói a jövő évi játékoknak.
A 2005-ben világbajnok páros a szeptemberi, poznani Európa-bajnokságon bizonyította klasszisát, aranyérmet szerzett, bár a 30 év szünet után újra életre hívott kontinensviadaltól több, a világ élvonalához tartozó duó távolmaradt.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.