Vágólapra másolva!
Idén is átússza télen a Dunát Schirilla György, első alkalommal január 5-én, szombaton 14 órakor Vácott, majd még két alkalommal: január 19-én Kalocsán és január 26-án Gödön.

"Idén lesz 11. alkalommal, hogy édesapám után - aki 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átszelte télen a Dunát - átúszom a folyót, folytatva ezzel a hagyományt" - mondta Schirilla György.

Vállalkozása idén különösen nehéznek ígérkezik, mert az időjárási előrejelzések szerint - amelyet folyamatosan nyomon követ - a víz hőmérséklete várhatóan nulla fok körüli lesz a hétvégén. "Tavaly 4 fokos volt a víz, az egész kellemes volt. Ilyenkor minden fok számít" - tette hozzá Schirilla György.

A sportoló egész évben edz, a hideg idő beálltával folyamatosan szoktatja szervezetét a hideg vízhez, hetente kétszer úszik a Dunában és emellett rendszeresen fut is. "Legutóbb 12 percet töltöttem a vízben, amikor kijöttem, vörös volt a testem, a lábfejem bekékült, de még egyszer sem volt fagyásos sérülésem. Remélem szombaton 8-10 perc alatt átúszom a folyót, a távolság 1000-1500 méter lehet" - tette hozzá.

Forrás: MTI

A hidegtől nem tart, biztonságban érzi magát. A parton mentőautó várja, valamint orvos és búvár is vigyáz rá. A sportember elsődleges célja továbbra is a hagyományőrzés, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is. Minden évben több ezren kísérik figyelemmel akcióját.

"Amikor belemerülök a vízbe, azt érzem, mintha százezer kar szorítana magához. Nincs időm fázni, olyan hirtelen történik minden. Az embernek el kell határoznia magát és akkor sikerül" - állítja Schirilla György.