Harcok, területszerzés, go

Vágólapra másolva!
Tudják, mi az a go? Az ősi, távol-keleti táblajáték rokon vonásokat mutat a sakkal, s ez is olyan sportág, amelyben akadnak magyar sikerek. A Vendégszobában Kőszegi Diána, a Koreában tanuló gojátékos elmesélte, hogyan jutott el az alapoktól a profi egydanos szintig, amelyet harmadik európaiként érdemelt ki.
Vágólapra másolva!

- Szia, mi az a go? [NOt pasi 28bp]
- 4000 éves, Kínából származó táblajáték. Régen jóslásra használták, 1300 évvel ezelőtt lett sport a japánok által.

- Hogy kell játszani a go játékot? [renike1211]
- Mivel táblajáték, ezért sokan hasonlítják a sakkhoz. 19x19-es négyzethálós táblán játsszák fekete-fehér kövekkel. Ebben a játékban a területszerzés a cél. A harcok folytán le is lehet ütni az ellenfél köveit. Az nyer, akinek több a pontja, a pont a területekből és a másik elfogott köveiből tevődik össze.

- Hogyan szerzel területet? [daddy97]
- Fekete és fehér felváltva lép, mint a sakkban. Üres táblán kezdődik a játék, és ahova egy követ letesznek, az ott marad, hacsak le nem ütik. És így a letett kövekkel el kell keríteni a metszéspontokat. Itt, a sakkal ellentétben, a metszéspontokra kell tenni a köveket, nem pedig a mezőkre. Elég nehéz így magyarázni, esetleg tudnék ajánlani pár oldalt: www.goszovetseg.hu ; www.gowiki.com. Ahol pedig játszani is lehet: www.gokgs.com. Itt vannak mindenféle szobák, akad magyar szoba is.

- Mennyi ideig tart egy játszma? [(Bundy)]
- Az attól függ. Vannak snellpartik. A főidő 10 perc, plusz még pótidő is van. Egy ilyen játszma akár 30 perc alatt véget érhet. Viszont komoly nagy versenyeken, címmeccseken a főidő akár 9 órás is lehet. Ilyenkor egy parti 2 nap alatt megy le. A mostani viadalokon Európában a másfél órás gondolkodási idő a megszokott. Így egy parti 3-4 órát tesz ki. Interneten szintén játszható a játék, ott mindenki saját kedve szerint állítja be a gondolkodási időt.

- Nehéz játék? [Fer.Alo.]
- A szabályok nagyon egyszerűek, nagyon kevés a megkötés, éppen ezért szinte bármit lehet lépni, ami bonyolítja a játékot.

- Mennyire elterjedt itthon a go? [Spinesi]
- Sajnos még nem igazán elterjedt, viszont nemrég alakult meg a Magyar Go Szövetség, amely 10 egyesületet foglal magába. Mostanában a netnek köszönhetően egyre többen játsszák, természetesen goklubok is vannak Magyarországon. A szövetség körülbelül 250 tagot számlál, viszont aktív versenyző 50-100 körül van. Ezek az emberek magyarországi vagy külföldi versenyeken indulnak. S bár nincs sok versenyző, meglepő, hogy a magyarok között sok európai éljátékos található.

- Hány éves korodban kezdted? [@kivi]
- 9 éves koromban kezdtem a játékot, ez európai szinten nagyon korai.

- Hogyan lettél gojátékos? Miért választottad ezt a sportot? [sakkoslaci]
- Az apukám tudott játszani, a bátyámat ő tanította meg. Én is nagyon szívesen játszottam volna velük, így aztán, ahogy követtem a játszmáikat, megtanultam a szabályokat, és elkezdtem én is kérdezgetni. Ezután apukám rájött, hogy én is tudom a játékot. Innentől kezdve szinte mindennap játszottunk, goklubokba is lejártunk, és hétvégenként, ha volt valamilyen verseny Magyarországon vagy a környező országokban, azokon is részt vettünk. A folyamatos jó eredményeknek meg a versenyek jó hangulatának köszönhetően nagyon megszerettem a játékot. 14 éves koromtól kezdve a Távol-Keletre is jártam meghívásos versenyekre, ahol távol-keleti mesterek felfigyeltek rám, és meghívtak.