Vágólapra másolva!
Napra pontosan negyven éve mutatkozott meg első ízben a feketék egyenjogúsági törekvése az olimpián, az emlékezetes demonstráció színhelye Mexikóváros volt. A tiltakozóakció a férfi 200 méteres síkfutás eredményhirdetésén történt, amikor a 19,83 mp-es világcsúccsal aranyérmes amerikai Tommie Smith és a harmadikként célba ért John Carlos fejét lehajtva, fekete kesztyűs öklét az égnek emelve hallgatta végig az amerikai himnuszt.

A Black Power (fekete erő) nevű afroamerikai mozgalom híres gesztusával a két atléta az Egyesült Államokban élő feketék jogfosztott és kilátástalan helyzetére kívánta felhívni a világ figyelmét.

"Miközben ott álltunk, azokra a szörnyűségekre gondoltam, amelyeket édesapámnak kellett átélnie, amikor pénzt akart keresni, hogy kenyeret vehessen" - elevenítette fel a történteket Smith, aki elsőként futotta le 20 mp-en belül a hosszabbik sprinttávot.

Az Olimpiai Stadion 80 ezer nézője részben ujjongva, részben pfújolva fogadta a történelmi mozdulatot, a - sokak által rasszistának tartott - Avery Brundage révén amerikai vezetésű Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig követelte a renitens futók azonnali hazaküldését.

A BBC megemlékezése:


"Közöltem velük, hogy 1969 novemberéig érvényes a mexikói vízumom, úgyhogy nem küldhetnek sehova" - emlékezett vissza Carlos, aki ma egy Palm Springs-i középiskolában dolgozik, míg a nyugdíjas Smith Atlanta környékén él.

A két sprinter később otthon éveken át nem kapott munkát, rendszeresen sértéseknek és fenyegetéseknek voltak kitéve - de Carlos szerint megérte: "Ha az akciónkkal sikerült javítanunk társaink életkörülményein, akkor utólag örömmel elfogadom azt a sok arculcsapást, amelyben részünk volt."