Vágólapra másolva!
Gémesi Györgyöt választotta elnökké a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) rendkívüli tisztújító közgyűlése pénteken. Gémesi, aki tíz éven át volt a vívók hazai első embere, de november végén távozott posztjáról, az egyetlen jelölt volt a posztra, egyhangú nyílt szavazással választották meg.

Eredetileg Berényi János is elnökjelölt volt, de az olimpiai sportágak szekciója csütörtökön 12-10-es voksolással Gémesit javasolta elnöknek.

Mivel a szekció tagjai még a csütörtöki voksolás előtt megállapodtak abban, hogy a közgyűlésen egységesen a több szavazatot kapott jelöltet támogatják, így a jelöltjük Gémesi lett. Ezek után Berényi, a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke, aki korábban már évekig irányította az NSSZ-t, visszalépett az elnökjelöltségtől.

Megválasztása után Gémesi kiemelte: egységre van szükség a magyar sportban működő szervezetek között, mert mint mondta, "picit megosztottak vagyunk".

"Együtt erősebbek lehetünk, s ez azért is fontos, mert csökkent a sport érdekérvényesítő ereje a parlamentben, s ezen feltétlenül javítani kell. Ha sikerül összefognunk, s a fontos kérdésekben egységesen fellépnünk, akkor annak kedvező pénzügyi kihatásai is lehetnek. Még nem dőlt el, hogy az új sporttörvényben a politika milyen szerepet szán majd az NSSZ-nek, de elképzelhető hogy kiszélesíti a szerepét, ezért nagy lehetőségeket látok a szövetségben" - fogalmazott Gémesi, aki hangsúlyozta, hogy 19 éve polgármester, elnöke a Magyar Önkormányzatok Szövetségének, ezért reméli, tud segíteni abban, hogy legalább ne csökkenjen a magyar sport évi 20 milliárdos önkormányzati támogatása.

Az NSSZ elnöki posztjáról tavaly áprilisban mondott le Erdei Tamás, a szervezet legfelsőbb fóruma azonban akkor az olimpiai felkészülés miatt úgy döntött, hogy csak a pekingi játékok után tartja meg az elnökválasztást.

A közgyűlés Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség korábbi elnökének megüresedett helyére ugyancsak egyhangú, nyílt szavazással Gáspár Tamást, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkárát választotta be az elnökségbe.