Vágólapra másolva!
Vlade Divac, az észak-amerikai profiligában (NBA) 16 idényt lehúzott kosaras legenda lett a Szerb Olimpiai Bizottság új elnöke.

"A kosárlabda megtanított rá, hogyan kell igazi vezérnek lenni" - mondta a 41 éves, 216 centis exsztár, aki nemrég még kormánytanácsadóként dolgozott hazájában, és szándéka szerint minél jobb feltételeket kíván teremteni a szerb sportolók számára.

Divac úgy véli, a fiatal tehetségek megsegítse és felkarolása a legfőbb feladat. "A legfontosabb, hogy időben felfedezzük ezeket a tehetségeket" - nyilatkozta a szerb Blic című lapnak. "Nézzük például Novak Djokovic esetét. Számára már nem tudunk segítséget nyújtani, nem is kell, de 13-14 évesen biztosan szükségét látta volna ennek. Sajnos a szülők gyakran a csődhelyzetet kockáztatják azzal, hogy saját maguk segítik gyermeküket. És ha nem tudják támogatni őket, akkor eltűnnek a süllyesztőben."

Divac magyar példával próbálta jellemezni a szituációt. "A sydneyi olimpián volt egy negyedik helyen végző kajakosunk, Natasa Janic, ám nem ismertük fel a benne rejlő tehetséget. Tavaly két aranyat is nyert Pekingben, de immáron Magyarországnak. Ha ilyen történik az én regnálásom idején, azonnal lemondok."

Az 1134 NBA-meccsen 13,4-es pontátlagot elért, világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes Divac 2007-ben jelentette be visszavonulását, azóta üzletemberként és jótékonysági akciók támogatójaként is tevékenykedett.