Vágólapra másolva!

44 milliót spórol saját működésén a MOB

Jelentősen lefaragja idei működési költségét a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). Schmitt Pál elnök elmondta, hogy a büdzsé megtervezésénél a takarékosságot tartották szem előtt, különös tekintettel arra, hogy a bevételi oldal nagymértékben függ a szponzorok támogatásától, amely előreláthatólag kisebb lesz, mint az elmúlt években.

A MOB pénteki elnökségi ülésén elhangzott, hogy több partner is meg kívánja hosszabbítani a megállapodást, miután az előző ciklus együttműködését kifejezetten sikeresnek minősítették - és akad több olyan cég is, amely már elkötelezte magát az olimpiai mozgalom mellett.

A beszámoló szerint mindazonáltal a MOB továbbra is legfőbb céljának tekinti, hogy az olimpiai sportágak, továbbá kiemelt prioritásként az edzők újfajta támogatása megfelelő mértékű legyen; ennek érdekében a szervezet 2009-re jelentősen lefaragja működési költségeit: a tervezet 44 milliós csökkentéssel számol ennél a tételnél.

Gyulay Zsolt alelnök a jövő évi ifjúsági olimpia kapcsán tartott beszámolót az előkészületekről. Miután januárban ismertté váltak a kvalifikáció végleges feltételei, a szövetségek összeállították a szingapúri játékokra eséllyel pályázó 14-18 esztendős versenyzők névsorát: eszerint ma több mint 200 tizenéves ifjúsági olimpiai kerettag. A jövő augusztusi eseménnyel összefüggésben hangsúlyozták, hogy a fiatalok nevelése, a kulturális szempont legalább akkora súllyal esik a latba, mint maguk a versenyek, avagy nem elsősorban a sporteredmények a fontosak, hanem az olimpiai eszme minél szélesebb körű elterjesztése a fiatalok körében. A MOB elnöksége úgy döntött, hogy az előkészületekbe bevonja a Nemzeti Utánpótlás-nevelő Intézetet és a Magyar Diáksport-szövetséget, továbbá hogy a közeljövőben találkozót szerveznek az olimpiai kerettagoknak, a csapatszellem erősítése céljából.