Társoldalunk:

Overdose-t a világ legjobb zsokéja lovagolja

2009.03.12. 17:58

A világ legjobbnak tartott zsokéja, a belga Christophe Soumillon lovagolja idén Overdose-t, amely eddigi 11 galoppfutamán veretlen maradt. A csütörtöki sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a magyar csodaló április 19-én Budapesten, a Kincsem Parkban kezdi a 2009-es szezont, s már ezen a versenyen Soumillon ül a nyergében.

"Nem akármilyen elismerés, hogy nem is mi kezdeményeztük ezt a kapcsolatot, hanem Soumillon jelentkezett, aki eddig kétszer látta versenyezni Overdose-t, és elmondása szerint szerelmes lett belé" - mondta Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa, aki elárulta, hogy eddig 5 millió euró volt a legnagyobb összeg, amit ajánlottak a négylábúért, de hozzátette, most lenne a legnagyobb butaság eladni, amikor sporttörténelmet írhat idén.

Overdose idei programjában kilenc verseny szerepel, ez változhat az elért eredmények alapján. Az áprilisi budapesti futam után május 4-én utazik Overdose Angliába, ahol négy verseny vár rá. Először május 23-án egy felvezető, 1000 m-es viadalon bizonyíthat, majd június közepén Ascot következik, ahol öt napon belül kétszer fut, amennyiben megfelelő erőállapotban lesz: előbb 1000-en, majd 1200-on versenyez, utóbbi Európa legnagyobb összdíjazású futama a maga 450 ezer fontjával. Július 10-én Newmarketben fut utoljára a szigetországban Overdose. A két ascoti és a newmarketi versenyt még egyetlen ló sem nyerte meg ugyanabban az évben.

"Reálisan nézve a veretlenséget tartani még álomnak is erős, de azért dolgozunk, hogy ezt az elérhetetlen álmot megpróbáljuk megvalósítani" - mondta Mikóczy arra válaszolva, hogy ilyen erős futamokon milyen eredményre lehet számítani.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Még több kép Overdose-ról

A nyári, alagi pihenő után az őszi versenyeket Baden-Badenben kezdi Overdose. Tavaly ezen a viadalon mutatta meg, hogy nemzetközi mezőnyben is kimagasló teljesítményre képes. Az augusztus 30-ai futamon eddigi zsokéja, a német Andreas Suboric lovagolja munkája elismeréseként. Ezt követően valószínűleg azon a párizsi viadalon áll rajthoz, amelyet tavaly megnyert, azonban egy ló rajtgépének beragadása miatt leintették a futamot, s az ismétlésen már nem indult.

Az év zárásaként pedig Kaliforniában vagy Melbourne-ben indul, a szezonzáró pedig az a hongkongi futam lesz, amellyel már tavaly is kacérkodott Mikóczy, végül a hosszú utazást túl kockázatosnak ítélte. A 2010-es terveket illetően elhangzott, hogy az év elején három dubaji futamot terveznek a négyéves csodalónak. A budapesti futammal kapcsolatban kiderült, hogy az OTP biztosítja a megfelelő összdíjazást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK