Vágólapra másolva!
Egy német kerékpárosnak, Stefan Schumachernek is pozitív lett a doppingtesztje a tavalyi, pekingi játékokon adott minták újraelemzésekor - jelentette be szerdán a Német Kerékpáros Szövetség (BDR).

Ennek az esetnek az az érdekessége, hogy Schumachert 2009. március elején két évre eltiltotta a versenyzéstől a nemzetközi szövetség, mivel októberben kiderült: doppingolt a tavalyi Tour de France-on. A szervezetében - csakúgy, mint most - utólagos vizsgálattal mutatták ki az eritropoetin (EPO) legújabb generációjához tartozó CERA-t.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden közölte, hogy hat sportoló összesen hét, Pekingben vett mintájában találtak CERA-t.

Azóta Schumacher mellett a további öt név került nyilvánosságra a hatok közül: az 1500 m-en aranyérmes bahreini futó Rasid Ramzi és a férfiak országúti kerékpáros mezőnyversenyében ezüstérmes olasz Davide Rebellin érintettségét erősítette meg hazája ötkarikás bizottsága, a görög gyalogló Atanazia Cumelekát és a horvát középtávfutó Vanja Perisicet pedig a vizsgálatot végző csoporthoz közel álló forrásra hivatkozva nevezte meg a a francia hírügynökség.

A Dominikai Olimpiai Bizottság közlése szerint a női súlyemelők 53 kg-os súlycsoportjának pekingi versenyében ötödik helyen végzett Yudelquis Maridalinnak - azóta már Yudelquis Contrerasnak - is pozitív lett a doppingtesztje.

Ramzi esetével kapcsolatban a Bahreini Olimpiai Bizottság jelezte: az atléta ott akar lenni a B próba elemzésekor. A 28 éves Ramzi Marokkóban született, majd 2001-ben költözött Bahreinbe, s Pekingben az ország történetének első olimpiai aranyérmét szerezte meg.

Új hazája színeiben a 2004-es fedett vb-n érte első sikerét, második lett 800-on. A futó a 2005-ös világbajnokságon, Helsinkiben duplázott, az 1500 mellett 800-on is a leggyorsabbnak bizonyult, két év múlva, Oszakában a vb-n 1500-on ezüstérmet szerzett.

Amennyiben az ellenpróba megerősíti az első teszt eredményét, Ramzi helyett a második kenyai Asbel Kipruto Kiprop léphet elő aranyérmessé, az új-zélandi Nicholas Willis kaphatja az ezüstöt, s az eredetileg negyedik francia Mehdi Baala a bronzot.

A NOB a lebukott sportolók nevét nem közölte kedden, ugyanis előbb a nemzeti ötkarikás bizottságokat értesítette az esetekről, s az ő feladatuk, hogy nyilvánosságra hozzák a vétkesek nevét. Az AP amerikai hírügynökség kedd esti jelentése szerint a lebukottak között két érmes van: a győztes Rasid mellett szerdán vált biztossá, hogy a férfiak országúti kerékpáros mezőnyversenyében ezüstérmes olasz Davide Rebellin mintája is pozitív lett.

Rebellin tagadja, hogy tiltott szert használt volna, és feleségén keresztül - aki egyben a menedzsere is - tudatta: nem tett semmi rosszat és ártatlan. "Ez lehetetlen" - idézte férje reakcióját Selina Rebellin a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva, hozzátéve, hogy máris kérték a B próba elvégzését. "Davide porig van sújtva" - fogalmazott.

Az újság megjegyzi, hogy az ezüstérmes Pekingben is hangsúlyozta: tiszta. "Ez a tiszta kerékpársport sikere" - mondta akkor az eredményhirdetés után.

Cumeleka öt éve az athéni játékokon megnyerte a 20 km-es gyaloglást, Pekingben pedig kilencedik lett, de mint utóbb, január 17-én kiderült, a verseny előtt néhány nappal elvégzett doppingtesztje pozitív eredményt hozott. Erre reagálva az év elején bejelentette, hogy visszavonul. Perisic a 800 méteres versenyben nem jutott túl a selejtezőn

A NOB 948 mintát vizsgált meg újra, miután az ötkarikás játékok után sikerült kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel ki lehet mutatni a CERA-t is