Vágólapra másolva!
Floridai otthona közelében autóbalesetet szenvedett Tiger Woods. A világ legjobb golfozóját kórházba szállították, sérülései a CNN szerint nem súlyosak.

Tiger Woods autóbalesetet szenvedett floridai otthona közelében, a világ legjobb golfozójának kocsiját egy fa állította meg. A közlekedésrendészet jelentése szerint hajnali 2.25-kor, Windermere-ben történt a baleset, Woods Cadillacjével éppen elindult, amikor előbb rögtön egy tűzcsapnak, majd utána a végállomást jelentő fának csapódott.

A jelentések szerint Woodsot kórházba szállították, állapotáról sokáig nem volt hivatalos hír, a CNN először súlyos sérülésekről írt. Még vizsgálják az esetet a hatóságok, annyi már most kiderült, hogy a sportoló biztosan nem ivott.

Windermere polgármestere, Gary Bruhn szerint a helyi rendőrség a bejelentést követően két percen belül a helyszínre ért, nem kellett sokat várni a mentőkre sem. A 33 éves sportembert a legközelebbi, ocoee-i kórházba szállították, ahonnan arczúzódásai ellátása után állítólag hazaengedték. Bruhn szerint "csak egyszerű baleset történt, semmi több."

Woods alacsony sebességnél veszítette el uralmát autója felett, legalábbis erre utal, hogy a légzsákok nem nyíltak ki. Később a kórház is megerősítette, hogy a baleset "enyhe" volt, a golfozót ellátása után "jó állapotban" engedték haza.