Vágólapra másolva!
Az Indianapolis és a New Orleans is hibátlan maradt az NFL 12. játékhetében, és bár előzetesen a Szenteknek jósoltak nehezebb feladatot, a Colts sokkal jobban megizzadt, hogy megőrizze makulátlan mérlegét. A Saints a szenzációs Drew Brees irányításával lesöpörte a pályáról a New Englandet, az Indianapolis pedig második félidei nagy feltámadásával porolta el a Houstont.

A 12. játékhetet nyitó hálaadás napi meccsdömping első állomása Detroit volt, ahol a Green Bay Packers vendégeskedett. Az előző heti csodálatos győzelem után joggal bízhattak a hazai nézők az Oroszlánokban, de a két irányító közti különbség a Packers győzelmét eredményezte.

A Green Bay quarterbackje, Aaron Rodgers 348 yardja mellett 18 pontot szerzett, Matthew Stafford viszont négyszer is elpasszolta a labdát. A Packers-győzelem kulcsa Mike McCarthy edző szerint a védelem volt, amely tényleg remekül tette a dolgát. Stafford viszont annak ellenére is megkapta a dicséretét, hogy borzalmasan gyengén játszott.

"Az egész ligában nagyon tisztelik azokat a játékosokat, akik a sérülésük ellenére is visszamennek a pályára" - utalt vissza az előző heti meccsre Charles Woodson, a Green Bay kiválósága. Staffordnak és a Detroitnak csak ez a pár szó jelentett némi vígaszt a 34-12-es vereség mellett.

Simán hozta a kötelezőt a Dallas Cowboys az Oakland Raiders ellen. A Tony Romo vezette texasiak történetük során először verték meg a Raiderst hazai pályán. Azt a Raiderst, amely 1970 óta nem lépett pályára hálaadás napján. Romo ismét sikeresen találta meg Miles Austint, 145 yardig jutottak ketten együtt.

"Továbbra is koncentrálnunk kell, érkezik ugyanis a nagyon kritikus decemberi hónap" - utalt a Dallas előtt álló feladatokra Tashard Choice. A következő meccs egyből borzalmasan nehéznek ígérkezik, ugyanis a New York Giants vendégei lesznek a dallasiak. Az Oakland elleni 24-7-es győzelem mindenestre jó felkészülés volt.

Újabb fájdalmas vereségével nagyon nehéz helyzetben van a már emlegetett Giants. Az Óriások a Denver Broncos ellen mindössze mezőnygólokig jutottak, ami Eli Manning gyenge játéknak is köszönhető volt. A fiatalabbik Manning touchdown-passz nélkül zárt, viszont a labdát elvesztette. A New York nehéz helyzetét Osi Umenyiora foglalta össze: "Jó csapat vagyunk, de ma rosszul játszottunk. Innentől kezdve minden meccsünket meg kell nyerni és kész". A Denver négy vereség után hagyhatta el ismét győztesen a pályát, a Giants viszont hiába kezdett öt győzelemmel, a legutóbbi hat meccséből ötöt elbukott.

Elég gyér számú közönség előtt játszották le a St. Louis Rams-Seattle Seahawks csoportmeccset. Az érdeklődés hiánya a hazai csapat gyenge teljesítményének, illetve a vendégek nem túl közönségcsalogató játékának szólt. Úgy is kezdődött a meccs, ahogy idén a Rams-meccsek többsége: a St. Louis eddig hatvan pontot szenvedett el és csak tizenhatot szerzett a nyitó játékrészben, ezúttal 0-7-tel fordultak a csapatok.

A meccsen leginkább Justin Forsett futó csillogott, és ennek eredményeként a Tengerisólymok nyerték a találkozót. Forsett 12 pontja és 130 yardja felmentette Matt Hasselbeck irányítót a passzok alól, amit végül tényleg nem is erőltetett. Az utóbbi 15 év legkevésbé látogatott (örülnénk mi annak, ha két teljes NB1-es fordulón lenne csak 47 745 néző...) Rams-meccsén 27-17-re tudott nyerni a Seattle.

Forrás: AFP

Justin Forsett két touchdown után ünnepelhetett a Rams ellen

Nem egyszerű az élet a fővárosban... Az újabb eléggé peches vereség után érthetően kezdenek nagyon frusztráltak lenni a Washington Redskins játékosai. "Borzalmasan nehéz visszajönni olyan vereségek után, mint az előző heti és a mostani" - mondta a Philadelphia elleni meccs után a Washington edzője, Jim Zorn.

Ismét az utolsó negyed lett a Rézbőrűek végzete, amelynek felénél még bőven ők álltak vezetésre. De hiába a nyolcpontos vezetés, egy hosszú drive után máris egál volt az állás. Az utolsó szó végül David Akersé volt, akinek mezőnygóljával végül izzadtságszagúan, de hozta a kötelezőt az Eagles. A fővárosiaknak ez volt a kilencedik vereségük zsinórban Washingtontól távol.

De ha beleogondolunk, hogy milyen játékosok nélkül tette mégis szorossá a meccset a Redskins, akkor mégsem olyan csúnya még ez a vereség sem. Albert Haynsworth, Clinton Portis, Chris Cooley és DeAngelo Hall sem segíthetett társain. Egészen elképesztő névsor... Ha ők játszanak, biztosan nem kap ki 27-24-re a Washington a Philadelphiától.

Visszakaptuk a régi Jake Delhomme-ot! A Carolina-irányító passzainak csak 40 százaléka volt sikeres és négyszer is eladta a labdát. Persze esetében eléggé felmentő szerepet kap a futók gyenge teljesítménye, reménytelen ugyanis, hogy a Carolina meccset nyerhet DeAngelo Williams futásai nélkül. Ezúttal ezek elmaradtak, ugyanis nagyon jól zárt a New York Jets védelme.

"Láthatjátok mi történik, ha okosan játszom" - szerénykedett Mark Sanchez irányító. A fiatal QB ugyan nem adott TD-passzt és nem is ment 200 yard fölé, de pontos passzaival és pár jó futásával sokat segített a csapatának. 17-6-os győzelmével a New York Jets életben tartotta reményeit a rájátszásra.

Egy újabb fantasztikus fordítás! A főszerepben: az Indianapolis Colts. Szegény Houston Texans-szurkolók már tényleg nem tudják, mi kéne ahhoz, hogy le tudják győzni riválisukat. A houstoniak vezettek már 17-0-ra is, mégis kikaptak. A csodálatosan sikerült első félidő után mintha mezt cseréltek volna a játékosok és előadták volna ugyanazt, amit az első félidőben, csak más mezben.

Forrás: AFP

A fehérmezes Colts-játékosok elszántsága győzelmet ért

A két parádés irányító talán kicsit elmaradt a várttól, egyikük sem jutott 300 yard fölé. Ennek ellenére a második játékrészben a Colts 28 pontot ért el, főként futóinak és speciális egységének hála. "Egy ilyen csapat ellen nem lehet egy félidőt játszani, pontosan tudtuk, hogy nincs még vége a meccsnek, amikor félidőre vonultunk" - mesélte csalódottan Dunta Robinson, a Houston cornerbackje. A meccset végül 35-27-re nyerte az Indianapolis és ezzel 11 már győzelmet számlál.

Larry Johnson végre ismét régi fényében tündökölt és nem hülyeségeivel vétette észre magát. A Cincinnati Bengals új futójának kellemes ellenfelet adott a sors, a Cleveland Browns védőegysége ugyanis nem a parádés játékáról híres idén. Ennek ellenére most inkább a támadók mondtak csődöt a Brownsnál, összesen 169 yardot sikerült szerezniük, ami 26 éve a legkevesebb, amit a Cincinnati ellen elért egy csapat.

Ha ez nem lenne elég, idén hetedik alkalommal szerzett 7, vagy annál kevesebb pontot a Browns. Pedig az ember már azt hitte, hogy a Detroit elleni parádé után egy másik csapatot fogunk látni, de nagyon nem. Ezen a meccsen ugyan a Cincinnati sem tündökölt, de a hazaiak pont eléggé odatették magukat, hogy a gyenge ellenfelüket magabiztosan verjék, ezzel továbbra is tartják vezető pozíciójukat csoportjukban, amely a Pittsburgh botlásának hála még szilárdabbá vált.

Kiütötte ellenfelét a negyedik negyedben a Buffalo Bills, pedig az igencsak motivált Miami Dolphins ellen senki nem várta ezt a győzelmet. A legfontosabb pillanat a meccsen mindenképpen Ryan Lindell nevéhez fűződik, a Buffalo kickere egyéni csúcsot jelentő 56 yardos távolságból tette a villák közé a labdát, és az ezzel megszerzett vezetést már ki sem engedték a kezeik közül a hazaiak. Már a meccs is rosszul kezdődött a vendég Delfineknek, Ricky Williams az ellenfél 3 yardosán adta el a labdát, a folytatás sem sikerült jobban, mivel az irányító Chad Henne háromszor is megtette ugyanezt. A túloldalon Ryan Fitzpatrick mind passzaival, mind futásaival komoly érdemeket szerzett a bravúrgyőzelemben. A Buffalo küzdenitudását még az ellenfél játékosai is méltatták, ennek köszönhetően 31-14-re nyert a Bills.

Nagyon nagy győzelmet aratott az Atlanta Falcons, nem az ellenfél legyőzhetetlensége, mintsem a saját pechszériája miatt. Bár a Josh Freeman vezette Tampa Bay Bucaneers meglepően jól játszott, egy jó Falconsnak mégsem okozott volna gondot. De ezen az estén minden "összejött" a Sólymoknak: előbb Matt Ryan irányító, majd Michael Turner futó sérült meg úgy, hogy már vissza sem tudtak jönni.

Utóbbi gyakorlatilag a futójáték végét is jelentette erre az estére. Jöhetett tehát a csereirányító, Chris Redman, aki egyértelműen élt is lehetőséggel és 12 pontjával kulcsszereplővé vált. A meccset eldöntő játék is az ő nevéhez fűződik: 23 másodperccel a vége előtt Roddy White-ot találta meg labdájával és így mennybe is ment azonnal.

"Mindig készen állok a lehetőségre, most meg is kaptam ezt" - biztosította edzőjét Redman. Mindenképpen elismerés illeti Freemant, a Tampa irányítóját is. Kollégájához hasonlóan, rá sem lehetett panasz. Bár a szoros vereség belefér Atlantában, a vendégek edzője mégsem lelkendezett emiatt: "1, 9-es csapat voltunk, most 1, 10-es csapat vagyunk. A vereség pedig soha nem jelent előrelépést". Fontos lépés volt viszont a hazaiaknak ez a meccs, mert ők is életben tartották reményeiket a rájátszásra.

A Jacksonville Jaguars hárommeccses győzelmi szériájának vetett véget a San Francisco 49ers. A negatív főszereplő Josh Scobee rúgó volt, aki olyan távolságból hibázott, ahonnan a legtöbb társa még sarokkal is bármikor bevágja. A 21 yardos kihagyott rúgása egyébként rekordbeállítás, a Giantsből Lawrence Tynes is csinált már ilyet ebben a szezonban. A 49ersnél Alex Smith magabiztosan dobált, passzai nagy része sikeres volt és pontokat is szerzett. Nem úgy, mint David Garrard, aki a 300 yardot ugyan megdobta, de sem ő, sem a hazatért Maurice Jones-Drew nem tudott az end zone-ba labdát juttatni. Így elkerülhetetlen volt a Jaguárok számára a 20-3-as vereség.

A várakozásoknak megfelelőlen mészárlást tartott a San Diego Chargers a Kansas City Chiefs elleni csoportmeccsen. A mérkőzés olyannyira nem lett izgalmas, hogy mindkét csereirányító pályára léphetett. "Bármely csapattal felvesszük a versenyt és bárkit meg tudunk verni" - mondta a 12 pontig jutó LaDainian Tomlinson. Ugyancsak két touchdownt szerzett Antonio Gates, aki Philip Rivers passzai után szagolhatott bele az end zone levegőjébe. A labdaeladások jelentették a Kansas halálát, a hazaiak 28 pontot is a Chiefs bénázása után értek el. A San Diego végül kiütéses, 43-14-es győzelmet aratott.

Kurt Warner nélkül szenvedett vereséget az Arizona Cardinals. A meccs azonban nem helyetteséről, hanem a Tennessee irányítójáról, Vince Youngról szólt. A soha nem látott magasságokban (387 yard) járó irányító egy parádés drive végén tette fel a koronát saját és csapata teljesítményére.

A meccs vége előtt két és fél perccel a saját 1 yardosáról indult a Titans és innen sikerült a legutolsó pillanatban Kenny Britnek egy 10 yardos elkapás után megnyernie a meccset. Matt Leinart nem tudta igazán jól pótolni Warnert, 220 yardot ugyan dobott, de pontokat nem ért el csapata számára.

Forrás: AFP

Vince Young volt a Titánok vezére az Arizona ellen

Csak a szokásos... Már ami Brett Favre teljesítményét illeti. 392 yardja idei legjobbja és emellé még odafért 18 pont is. Adrian Peterson is hozta a formáját, 100 yard közelében állt meg és egyszer becipelte a labdát a Chicago Bears end zone-jába. Ha így játszanak ők ketten, akkor nem sok esélye van az ellenfeleknek. Ha esetleg nem megy Favre-nak, akkor ott van Peterson, és fordítva.

De ha megy mindkettejüknek, akkor ilyen eredmény születik, pörköltet is csináltak szegény Macikból. Jay Cutler irányító ismét többször adta el a labdát, mint ahány touchdown-passzt adott. A futójáték pedig még nála is gyászosabb volt. Hiába a nagy remények és az előzetesen nagy húzásnak tartott irányítócsere, a Macik továbbra is szenvednek. A Vikingek pedig begyűjtötték tizedik győzelmüket, így ott loholnak a New Orleans nyakában, ami a csoportelsőségért folytatott harcot illeti.

Ben Roethlisberger nélkül nem élet az élet. A szokásos agyrázkódását elszenvedő Big Bent helyettesítő Dennis Dixon ugyan az utolsó pillanatig küzdött, de mégis az ő hibája jelentette a Pittsburgh Steelers vereségét. A Baltimore Ravens alighanem könnyebb mérkőzésre számított a tartalékos bajnokcsapat ellen, de végül csak a hosszabbítás jelentett megnyugvást. Dixon mind futásból, mind passzból elért hat pontot, de 145 yardja és 12 sikeres átadása nem valami sok.

A negyedik negyed végén még döntetlenre álltak a felek, ekkor a Baltimore-nak lett volna lehetősége megnyerni a találkozót. Billy Cundiff rúgó időkérés híján sietve kellett végrehajtsa az 56 yardos kísérletet és bár az irány jó volt, de a villákig nem jutott el a labda. Következhetett a hosszabbítás, melyben Dixon egyetlen igazán nagy hibáját ki is használta a Baltimore. Cundiff 29 yardról már nem hibázott és így végtelenül fontos győzelmet gyűjtöttek be a Hollók. A mérkőzés hőse Paul Kruger lett, ő szerezte meg Dixon eladott labdáját és a labdaszerzése után már csak pár yardot kellett megtennei a Ravensnek, hogy Cundiffot biztos lőtávolba juttassák. A fiatal Kruger mindössze negyedik meccsét játszotta az NFL-ben.

Idén viszonylag kevés igazán nagy rangadót láthattunk kedd hajnalban. Szerencsére ezúttal egy New Orleans-New England párharc várt a fanatikusokra, amely igazi csemegének ígérkezett. Az egyik oldalon az eddig hibátlan Szentek, Drew Brees vezetésével, a másikon az elmúlt évek sikercsapata, a New England, amelyben Tom Brady a főnök.

Bár az első negyed végén még a Hazafiak vezettek 7-3-ra Laurence Maroney TD-jének köszönhetően, a folytatásban a Szentek ledarálták a New Englandet. Brees idénycsúcsot jelentő 371 yarddal zárt, kiosztott öt TD-passzt, amivel a New Orleans a Coltshoz hasonlóan 11 győzelemmel áll. Külön bravúr, hogy az öt TD-passz öt különböző játékos kezében landolt, Pierre Thomas, Devery Henderson, Robert Meachem, Darnell Dinkins és Marques Colston is bevitte a tojáslabdát a célterületre.

A hétfő esti rangadó összefoglalója:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TDNtfMjbvSsEA9Ui


Brees 23 passzából 18 célba ért, a Saints pedig átlagban 9,6 yardot haladt előre játékonként, ami klubrekord. A másik oldalon Brady kétszer is eladta a labdát, egyszer a földre vitték, a negyedik negyedben pedig le is cserélte Bill Belichick edző, mert már reménytelen helyzetben volt a Pats.

Eredmények, 12. játékhét:
Detroit Lions - Green Bay Packers 12-34
Dallas Cowboys - Oakland Raiders 24-7
Denver Broncos - New York Giants 26-6
St. Louis Rams - Seattle Seahawks 17-27
Philadelphia Eagles - Washington Redskins 27-24
New York Jets - Carolina Panthers 17-6
Houston Texans - Indianapolis Colts 27-35
Cincinnati Bengals - Cleveland Browns 17-6
Buffalo Bills - Miami Dolphins 31-14
Atlanta Falcons - Tampa Bay Bucaneers 20-17
San Francisco 49ers - Jacksonville Jaguars 20-3
San Diego Charger - Kansas City Chiefs 43-14
Tennessee Titans - Arizona Cardinals 20-17
Minnesota Vikings - Chicago Bears 36-10
Baltimore Ravens - Pittsburgh Steelers 20-17 - hosszabbítás után
New Orleans Saints - New England Patriots 38-17

Iván András