Vágólapra másolva!
Kialakult a rájátszás mezőnye az NFL-ben, az utolsó fordulóban a New York Jets és a Baltimore Ravens is megváltotta a helyét a folytatásra, és ezzel az is eldőlt, hogy a címvédő Pittsburgh számára az alapszakasszal véget ért az idény.

Az utolsó játékhéten a Nemzeti főcsoportban (NFC) volt egyszerűbb a helyzet, hiszen itt már tudni lehetett, melyik hat csapat jutott be a rájátszásba, csak az volt a kérdés, hogy a Keleti csoportban a Dallas vagy a Philadelphia végez az élen, illetve, hogy a New Orleans mellett melyik lesz az a csapat, amelyik pihen a playoff első körében.

A Dallas és a Philadelphia egymás ellen játszott, és a texasiak nagyon simán, 24-0-ra nyertek, amivel az a furcsa helyzet állt elő, hogy a felek a wild card-hétvégén is találkoznak egymással, Donovan McNabb és társai azon a meccsen valószínűleg jobban odateszik majd magukat, mint most.

Szintén duplázik az Arizona és a Green Bay, a főpróba a Packersnek sikerült jobban, amely 33-7-re verte a tavalyi nagydöntőst, igaz, a Cardinalsban a kezdő irányító, Kurt Warner az első negyed után lejött a pályáról. Az NFC-ben tehát a New Orleans és a Minnesota pihen a rájátszás első körében, a Dallas a Philadelphiával, az Arizona pedig a Green Bayjel meccsel a főcsoport-elődöntőkért.

Az Amerikai főcsoportban (AFC) még heten hajtottak a két fennmaradó helyért, de a New York Jets és a Baltimore volt a legkényelmesebb helyzetben, mindkét csapatnak elég volt a saját meccsét megnyernie ahhoz, hogy folytathassa a szezont.

A kötelező feladatot be is húzta mindkét gárda, a Jets 37-0-ra nyert a rájátszást már korábban kiharcoló Cincinnati ellen, a Baltimore pedig az Oaklandet intézte el, így a Houston és a Pittsburgh hiába zárta győzelemmel az alapszakaszt, ez csak a szép búcsúhoz volt elég.

A rájátszás első körének (wild card-hétvége) párosítása:
NFC:
Dallas Cowboys - Philadelphia Eagles
Arizona Cardinals - Green Bay Packers

A New Orleans Saints és a Minnesota Vikings pihen a rájátszás első körében.

AFC:
Cincinnati Bengals - New York Jets
New England Patriots - Baltimore Ravens

Az Indianapolis Colts és a San Diego Chargers a rájátszás első körében.