Életének 76. évében szombaton elhunyt Frenkl Róbert sportorvos, sportfiziológus, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának professzora - tájékoztatta a család az MTI-t.

Frenkl Róbert orvos, sportvezető, egyetemi tanár, az evangélikus egyház egyik vezető személyisége Budapesten született 1934. május 24-én. A Budapesti Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd 1958-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen (BOTE) szerzett diplomát.
Ezután a BOTE, majd jogutódja, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kórélettani intézetének munkatársa volt 1971-ig. Később a Testnevelési Főiskolán (TF) - mai nevén Testnevelési Egyetemen - oktatott 2004-ig, amikor az intézmény professor emeritusa lett. Ez idő alatt harminc éven át volt a TF egészségtudományi és sportorvosi tanszékének vezetője. Közben 1989 és 1992 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója volt.
Frenkl Róbert 1957-től az OSC ügyvezető elnöke, 1991-től a Magyar Egyetemi Sportszövetség elnöke, 1981 és 2002 között a Magyar Sportorvos Társaság, 1996-tól 2009-ig a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke volt, és a hasonló profilú nemzetközi szervezetek munkájában is részt vett különböző pozíciókban. A rendszerváltozás után egy évtizeden át a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének is tagja volt.
Két szaklap élén is állt: 1986 és 1994 között a The World of Sports Medicine, 1991 és 2003 között pedig a Lege Artis Medicinae főszerkesztője volt. Több újság (Evangélikus Élet, Diakónia, Üzenet, Credo) szerkesztésében részt vett, és sok más lapban is megjelentek írásai. Frenkl Róbert 1963-tól 1987-ig volt a Deák téri evangélikus gyülekezet presbitere, jegyzője, másodfelügyelője, 1987 és 1989 köztt a déli egyházkerület felügyelője, 1989-tól 2006-ig a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, 1991 és 1997 között az országos zsinat világi alelnöke. 2004-től az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület elnöke.
Frenkl Róbert 1993-tól hét éven át volt a Köztársaság Párt elnökségi tagja, majd alelnöke.
Főbb díjai: Dalmady Zoltán-díj (1979), Pázmány Péter-díj (1994), Sós József-emlékérem (1997), Kemény Ferenc-díj (2002), MOTESZ-díj (2003).
Ismertebb művei: Sportélettan (1977), Sportorvostan (szerk., társszerző, 1984), A sport közelről (1974), A jövő század sportja (1979), Nem fog fájni (1982), A sport belülről (1984), Így láttam... (1994), Maradj fiatal (1995), Győzni minden áron (2000), Flörtöm a futballal (2002), A TF és a magyar sport belülről (2003), Mi történt Athénban? (2004), Töprengéseim. Egészségügy: értékek és veszteségek (2005).
Frenkl Róbert temetéséről később intézkednek.
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Pontot mentenek, csontot törnek a pályára tévedt állatok
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra ...
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Ki a fociszezon legnagyobb bunkója?
Vannak, akik megtaposták, más hátulról ütötte le az ellenfelet, de olyan focista is akadt, akinek a saját csapattársát sikerült leköpnie. Ön szerint melyik volt a most ...
A gyengéket célozza meg az olimpiára készülő maffia
Háborúra készülnek a nyári londoni olimpia és a foci-Eb szervezői az egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozó fogadási maffiák ellen. A bundázók fő célpontjai a kisebb ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Sok mindent elrontott a magyar focitehetség
Sokáig a magyar foci legnagyobb tehetségeként emlegették, 18 évesen már a Liverpool játékosa volt, később azonban öt év alatt mindössze négy gólt tudott összehozni ...
Rooney kiosztotta az ellenfelét gyomron rúgó Suárezt
A nyolcmeccses eltiltástását letöltő Luis Suárez visszatérése fellelkesítette a Liverpool-szurkolókat, de az uruguayi csatár a Tottenham ellen megint nem csak a ...
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Brady rekordokat döntött, a Giants pedig Super Bowlt nyert
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét ...
Háromgólos hátrányból állt fel a MU a Chelsea ellen
Páratlan feltámadást produkált a Manchester United a Chelsea elleni rangadón. Alex Ferguson együttese háromgólos hátrányból felállva mentett pontot Londonban. Ezzel ...
Tíz dolog, amely elképzelhetetlen lenne egy foci-Eb-n
A labdarúgó Afrika-kupa elméletileg ugyanolyan kontinensviadal, mint az Európa-bajnokság. A különbség azonban nem csak a földrajzi távolságban rejlik: Európában ...
Teszten az új 3-as BMW
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Elsőként teszteltük itthon a 320d-t.
Kihívás és végjáték a Való Világban
Fecó belesápadt a kihívásba, keresztet is vetett, de ő megúszta.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.