A vancouveri téli játékokról, a 2010-es költségvetésről és a sportágak állami támogatására tett felosztási javaslatról tárgyalt pénteken, idei első rendes ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A testület három jelentős sportesemény közvetítéséért kampányol az MTV-nél.
A MOB tájékoztatása szerint a testület elfogadta a vancouveri téli olimpiáról készült beszámolót, mely szerint a női rövidpályás gyorskorcsolyázók kiemelkedően teljesítettek, a műkorcsolyázók a várt produkciót nyújtották, egyedül a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók szerepeltek a reméltnél gyengébben.
Ahogy a hírlevélből kiderül: a MOB elismerését fejezi ki valamennyi médiumnak, amiért kiemelt figyelemmel kísérte a vancouveri olimpiát és külön köszönetet mond a Magyar Televíziónak, amiért nagy óraszámban közvetítette és népszerűsítette a téli játékokat.
"A MOB elnöksége ugyanakkor ismét felhívja a köztelevízió vezetőinek figyelmét arra, hogy az egész magyar sportot rendkívül hátrányosan befolyásolhatja, ha az MTV nem vállalja a budapesti úszó Európa-bajnokság, a triatlon-világbajnokság és az öttusa Európa-bajnokság közvetítését - és arra kéri az illetékeseket, vizsgálják felül ezzel kapcsolatos álláspontjukat" - áll a MOB beszámolójában.
Az elnökség megvitatta az elmúlt évről készült hivatalos pénzügyi mérleget, valamint a 2010-es költségvetés tervezetét, s megállapította: a válság miatt csökkenő szponzori bevételek miatt mind tavaly, mind az idén az elmúlt évtized során felhalmozott tartalékokból kell(ett) fedezni a feladatok egy részét.
"Ám tekintettel arra, hogy a magyar sport minden eddiginél nehezebb helyzetben van - nem utolsósorban a drasztikusan csökkentett állami támogatások miatt -, a MOB kötelességének érzi, hogy valamennyi, az elmúlt években indított programját folytassa" - írja a MOB, hozzátéve, hogy az összesen 518 millió forintos büdzsére a május 8-ai közgyűlésnek kell igent mondania.
A MOB elnöksége elfogadta a sportszakmai csoport előterjesztését az idei állami támogatások elosztásáról, s egyhangúlag hagyta jóvá a kormányzat felé továbbítandó javaslatot, amely gyakorlatilag valamennyi sportág esetében szinten tartja a tavalyi, az előző évekhez képest 48 százalékkal csökkentett támogatást. Elhangzott: ez az összesen 1,157 milliárdos összeg nem nyújt kellő alapot a megfelelő londoni felkészüléshez.
Az elnökség végül felkérte Schmitt Pál elnököt, hogy hivatalos levélben kérjen tájékoztatást Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől Pars Krisztián mindmáig át nem adott pekingi ezüstérme ügyében.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.