Vágólapra másolva!
A 2012-es londoni olimpia szervezőbizottsága bejelentette, további 300 ezer jegyet bocsátanak ki, így összesen nyolcmillió néző láthatja majd a helyszíneken a versenyeket. A jegyek hetvenöt százalékát azok vásárolhatják meg, akik 2011 tavaszáig regisztrálják igényüket a szervezőbizottság honlapján, közöttük pedig sorsolással döntenek.

A belépőkre a londoni szervezőbizottság (LOCOG) honlapján lehet regisztrálni 2011 tavaszáig, ahol azt is meg lehet jelölni, hogy elsősorban mely sportágak érdeklik a jelentkezőt. A jegyek árát 2010 őszén teszik közzé a LOCOG honlapján. A szervezők ugyanakkor figyelmeztetnek: miután várhatóan jóval több, mint nyolcmillió igénylés fog befutni, nem minden regisztrált szurkoló juthat jegyhez. Azt viszont garantálják, hogy a regisztrálók az elsők között kaphatják meg a jegyértékesítés megindulásáról szóló híreket, illetve valamennyi, az olimpiával összefüggő tájékoztatást.

A nyolcmillió jegy háromnegyede 2011 tavaszán sorsolással fog gazdára találni, a fennmaradó 25 százalékot pedig ezt követően kezdik el értékesíteni.

Ezzel egy időben a 2012-es paralimpiára is további 500 ezer jegyet bocsátottak ki, így a két esemény, az olimpia és a paralimpia versenyeit összesen 10 millió néző izgulhatja végig a helyszíneken.

A LOCOG elnöke, Paul Deighton kijelentette, úgy fogják megállapítani a jegyárakat, hogy azok mindenki számára megfizethetőek legyenek, hozzátéve, hogy a sorsolás során sem a londoniak, sem a britek nem élveznek előnyt, azaz minden uniós állampolgár ugyanolyan eséllyel indul a jegyekért.