A 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság több szempontból is különleges lesz: ez lesz a világ első zöld triatlon-világbajnoksága, a profik mellett az amatőrök is elindulhatnak, a sportolók pedig a főváros szívében kialakított versenypályán versenyeznek majd.
Sydney, Szöul, Madrid, Hamburg, London és Kitzbühel után Budapestre érkezik a Dextro Energy Triathlon ITU világbajnoki sorozat, ám a magyar főváros nem csak ezen sorozat döntőjének ad otthon, hanem a 2010-es világbajnokságnak is.
Lányi András, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke szerint a hazai rendezésű világeseménnyel a szövetségnek alapvető célja, hogy a triatlon sport értékeit és szépségeit minél több emberrel megismertethessék. A magyar triatlontársadalom számára a vb egy igen ritka lehetőséget kínál, hiszen minden sportoló életében különleges és felejthetetlen élmény hazai közönség előtt versenyezni, főként ilyen környezetben. Az úszás ugyanis a Lágymányosi-öbölben kezdődik, a kerékpározás és a futás a budai, majd a Lánchídon áthaladva a pesti rakparton folytatódik, és végül a Roosevelt-téri befutónál ér véget. A pálya így olyan helyszínek mellett halad el, mint a Budai Vár vagy a Parlament.
"A triatlon egy természetközeli sport, hiszen az úszás, a kerékpározás és a futás egyaránt olyan sport, amely akkor igazán élvezetes, ha szép környezetben csinálja az ember" - mondta Lányi András, a hazai szövetség elnöke a Kopaszi-gáton tartott keddi sajtótájékoztatón.
"A sorozatban olyan versenyhelyszínek vannak, mint Madrid vagy éppen Sydney, így olyan pályát és befutót kellett kijelölni, amely érdekes és egyben értékes, hiszen világszerte várhatóan 200 millióan követik majd nyomon élőben a televíziós közvetítést. Szerencsére az önkormányzatok pozitívan álltak kéréseinkhez, továbbá a hazai közvetítés kérdése is megoldódott a Magyar Televíziónak köszönhetően" - jelentette ki.
4000 indulót várnak, amatőrök is rajtolhatnak
A 1,5 km-es úszást a Lágymányosi-öbölben a Kopaszi-gátnál rendezik. A 40 km-es kerékpározás során onnan a Lánchídig a budai rakparton tekernek a versenyzők, majd a pesti rakparton egészen a Margit hídig elbringáznak érintve a Parlament épületét is. A kerékpározás és futás közötti depó a Roosevelt téren lesz, míg az utolsó, 10 km-es futószám a belváros utcáin zajlik, s az útvonal érinti a Szent István bazilikát.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/1004/20100427triatlon5.jpg)
Mányai Roland, a szervezőbizottság elnöke arról számolt be, hogy közel 4000 indulót várnak az eseményre köszönhetően annak, hogy ez az egyetlen olyan sportág, amelynél a profiknak és az amatőröknek ugyanazon az eseményen, közel azonos pályán rendezik meg a vb-t. Becslések szerint a Budapestre érkező vendégek átlagosan 4-5 napot maradnak a fővárosban, ez alatt várhatóan összesen 1 milliárd forintot költenek, s ez 250-300 millió forintos bevételt jelent az államnak.
"Természetesen azt szeretnénk, ha minél több hazai triatlonos is rajthoz állna az amatőrök között, ezért kedvezményes nevezési csomagokat dolgoztunk ki, továbbá edzéstervet is feltettünk az esemény honlapjára" - mondta Mányai, aki a vb-vel kapcsolatos közlekedési fennakadásokról megjegyezte, hogy szeptember 8-ától korlátozások, míg a hétvégén lezárások várhatók, de erről időben tájékoztatnak majd.
Mindenkinek zöld az út
A szövetség és a hazai főtámogató, az OTP Bank szeretne minél több profi és amatőr sportolót a triatlon kipróbálásra ösztönözni, hiszen egy olyan sportágról van szó, amelyik hosszú távon is változatosságot nyújt, magában rejti a szabadban való mozgás örömét és remek eszköz a saját magunknak való bizonyításhoz. Mindemellett a triatlon társadalom egy rendkívül befogadó közösség, amely az amatőröket is lelkesen buzdítja, ezáltal egyedülálló hangulatot teremt a versenyeken. A sportág kipróbálására pedig most igen ösztönző, hiszen age-group rendszerben (20-80+ között 5 évenként meghatározott korcsoportokban) bárki nevezhet és korosztályában akár világbajnok is lehet.
A "Zöld Triatlon" jegyében rendezendő vb azt jelenti, hogy a szervezők kívánatosnak tartják a légszennyezés csökkentését, s előtérbe helyezik az újrafelhasználást és az újrahasznosítást. Ennek szellemében a versenyzők szállítása hajóval és hibridautóval zajlik majd, a nézőket visszaváltható műanyagpohárban szolgálják ki, és lesz szelektív hulladékgyűjtés is. Ez a kezdeményezés egyezik a Magyar Olimpiai Bizottság "Irány a zöld!" elnevezésű programjával, amelynek képviseletében Erdei Zsolt profi ökölvívó, Balogh Gábor korábbi kiváló öttusázó és Bóta Kinga kajakos is résztvett a sajtótájékoztatón, s elültetett egy fát a Kopaszi-gátnál.
Előzetes versenyprogram
Szeptember 8., szerda:
ITU Elit aquatlon-világbajnokság
ITU Age Group aquatlon-világbajnokság
csapatversenyek
Szeptember 9., csütörtök:
kerékpár pálya edzés (elit, junior, U23)
úszópálya edzés
Szeptember 10., péntek:
ITU-kongresszus
Szeptember 11., szombat:
ITU paratriatlon-világbajnokság
ITU Age Group sprintvilágbajnokság
ITU U23-as nőitriatlon-világbajnokság
ITU U23-as férfitriatlon-világbajnokság
ITU Elit férfitriatlonvilágbajnokság
Szeptember 12., vasárnap:
ITU Age Group triatlon-világbajnokság
ITU junior nőitriatlon-világbajnokság
ITU junior férfitriatlon-világbajnokság
ITU Elit nőitriatlon-világbajnokság
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?