A hagyományos egytestű hajóknál sokkal gyorsabb katamaránok is rajthoz állnak a 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíjon, Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén, így van esély arra, hogy megdőljön a Nemere II 1955-ben felállított 10 óra 40 perces csúcsa.
A 2001 óta minden Kékszalagon győztes, címvédő Litkey Farkas ugyancsak többtestű hajóval vág neki a viadalnak, amely pénteken, 9 órakor kezdődik. A verseny Balatonfüredről indul, s a hagyományos útvonalon, a Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Tihany-Balatonfüred, légvonalban 150 km-es távon zajlik.
A nevezések alapján várhatóan több mint 700 hajó vesz majd részt a megmérettetésen, s Litkey legnagyobb kihívói szintén katamaránokkal vágnak neki a regattának.
Wossala György, a magyar szövetség társelnöke például egy Extrém 40-es katamaránnal rajtol el, a kormányosi feladatot pedig a kétszeres olimpiai bajnok osztrák Roman Hagarára bízta, aki Tornádó hajóosztályban Hans-Peter Steinacherrel együtt 2000-ben és 2004-ben szerzett ötkarikás aranyérmet.
A versenyzők szempontjából természetesen az a legnagyobb kérdés, hogy megfelelőek lesznek-e az időjárási viszonyok pénteken. Biztató, hogy az eddigi előrejelzések szerint napos, ugyanakkor szeles idő várható a térségben. A katamaránokkal indulók számára további kérdés, hogy mennyire sikerült rutint szerezniük ebben a Balatonon szokatlan hajóosztályban.
A versenyt ezúttal is kulturális parti programok egészítik ki, a hajók fedélzetein pedig nem lesz hiány celebekben sem. A 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj és Fesztivál csütörtökön az utánpótláskorú vitorlázóknak kiírt, harmadik alkalommal sorra kerülő Kékpántlikával kezdődik.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?