A 2010-es budapesti triatlon-világbajnokságon egyedülálló lehetőség kínálkozik mindenkinek, hogy egy világverseny részese lehessen. Nem csak a profik indulhatnak ugyanis, hanem korcsoportos rendszerben az amatőrök számára is nyitott a lehetőség, hogy versenyzőként elinduljanak egy olyan világeseményen, melyet hazai közönség előtt, a főváros szívében rendeznek.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1004/20100427triatlon2.jpg)
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Miért éri meg elindulni?
Aki szeret futni, úszni vagy kerékpározni, annak most igazán érdemes kipróbálni a triatlont, hiszen hazai közönség előtt, Budapest belvárosában lehet részese az év legnagyobb triatloneseményének. A 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló sprinttávra, vagy a 2x2,5 km futásból és a közbeiktatott 1 km úszásból álló aquatlonra még azok is fel tudnak készülni, akik eddig még nem triatlonoztak, de rendszeresen sportolnak.
Aki úgy dönt, hogy kipróbálja magát a sportágban, biztos lehet benne, hogy olyan közösség várja, ahol a sporttársak és a közönség a kezdőket is lelkesen biztatja, mert megbecsülik az elszántságot. Ezért van az is, hogy a korosztályos versenyszámok minden befutójának teljesítményét befutó éremmel ismerik el.
Kik indulhatnak?
Korosztályos (age-group) rendszerben csak közel egykorúakkal kell versenyre kelni. Természetesen mindkét nem külön versenyez, 5 évenként növekvő korcsoportokban 16 éves kortól akár 75 éves korig. Ennek a rendszernek, és a versenyeken tapasztalható remek hangulatnak köszönhetően külföldön óriási népszerűségnek örvendenek a triatlon versenyek.
Hogyan lehet jelentkezni?
Minden versenyző a hazai szövetségnél jelentkezhet augusztus 15-ig. Érdemes minél hamarabb jelentkezni, mert a szövetség korcsoportonként és nemenként 35 versenyzőt nevezhet csak. A részletekről az esemény honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Tipp: Jó lehetőség a vb-re való felkészülésre Fadd-Domboriban a hétvégi, XXI. SporTolna Triatlon Fesztivál, ahol remek hangulatban, változatos programok közül választva tehetik próbára magukat fiatalok és idősebbek, régóta triatlonozók és a sportággal még csak most ismerkedők egyaránt.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.