Kevesebb, mint egy hónap van hátra a szeptember 8-12 között Budapesten megrendezésre kerülő triatlon-világbajnokságig, Kuttor Csaba szövetségi kapitány ezért úgy döntött, hogy előzetes, közös pályabejárási lehetőséget kínál a vb-n induló magyar versenyzőknek.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/1008/20100814triatlon2.jpg)
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Dextro Energy Triathlon - ITU Világbajnoki sorozat állomásait kizárólag különleges versenyhelyszíneken rendezik meg, a budapesti döntő útvonalát is ennek megfelelően alakították ki.
"Az ifjúsági olimpia után 2 hetes edzőtáborba megyünk a versenyzőkkel és azt akartam, hogy legyen a fejükben a pálya, tudják, hogy mire lehet számítani. Újdonság a budapesti pálya, ezért örülök, hogy a fiatal versenyzők közül többen is eljöttek" - nyilatkozta Kuttor Csaba szövetségi kapitány.
A csapat hajnali időpontot választott a pályabejáráshoz, hogy minimális legyen a forgalom. Az úszó számok helyszínéről, a Lágymányosi-öbölből indultak, az elit pálya útvonalát követve a budai rakparton feltekertek a Clark Ádám térre, majd át a Lánchídon, végül a Parlament megkerülésével és a Bazilika érintésével a Roosevelt téri befutó helyszínéhez érkeztek.
Kuttor Csaba szerint a pálya nem különösebben technikás, de gyors, és kerékpáron több szakaszon is nagyon kell figyelni. "A Parlament körül és a Bazilika környékén több kanyar kombinációt is meg kell tenni. Futásnál a Bazilika előtti díszburkolat jelent érdekességet. A belvárosban kerékpáron és futva is több kört tesznek meg a versenyzők és azt gondolom, hogy itt fantasztikus hangulatra számíthatnak, ami mindenképpen ösztönzi majd őket."
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/1008/20100814triatlon6.jpg)
A szingapúri ifjúsági olimpián két fiatal versenyző, Dudás Eszter és Hankó Gábor képviseli hazánkat. Dudás vasárnap (08.15) 9:00-kor, Hankó pedig egy nappal később áll rajthoz. "Eszti közelebb van ahhoz, hogy nagy bolyból tudjon nekivágni a futásnak. Ha minden jól megy, akár pontszerző hely is összejöhet. Gábornak nehezebb feladata lesz, mert nem hibázhat az úszásnál ahhoz, hogy egy nagyobb bolyból induljon neki az utolsó számnak, de az utóbbi versenyeken jól úszott, bízom benne, hogy most is sikerül!" - latolgatta az esélyeket Kuttor Csaba.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?