Társoldalunk:

Elhunyt a három sportágban is bajnok Ádám András

Hosszan tartó, súlyos betegség után 79 éves korában elhunyt Ádám (Stolpa) András, a második világháború utáni Magyarország egyik legsokoldalúbb sportolója, aki teniszben, kosárlabdában és jégkorongban is volt országos bajnok.

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a kiváló sportembert Düsseldorfban érte a halál.

Ádám két fivérével együtt a BEAC csapatával nyerte meg a kosárlabda, az Újpesti Dózsával pedig a jégkorong országos bajnokságot. Legnagyobb sikereit ugyanakkor teniszezőként érte el, 1948 és 1960 között a kontinens egyik legerősebb Davis-kupa-csapatát alkotta Asbóth Józseffel. Emellett az Újpesttel 15-ször nyert csapatbajnokságot, egyéniben és párosban pedig további nyolc ob-címet szerzett.

Nemcsak sportolóként volt ismert, színiakadémiát végzett, a Magyar sasok című film főszerepét is eljátszotta.

Sportolói pályafutását követően előbb Bécsben dolgozott edzőként, majd az 1980-as évek elején Németországba költözött, s Düsseldorf közelében oktatott fiatalokat.