Vágólapra másolva!
Teljes erőbedobással készül az új idényre Talmácsi Gábor, noha egyelőre semmi bizos hír nincs a magyar motoros leendő csapatáról.

Csütörtökön indulnak a MotoGP hivatalos tesztjei Valenciában, a 125-ös és a Moto2-es mezőny számára.

"Egyelőre továbbra sem dőlt el, hogy Talmácsi Gábor ott lesz-e az idei világbajnokságon vagy sem. A helyzet percről percre, óráról órára változik" - írta csütörtök reggel a versenyző menedzsmentje.

Talmácsi maga várakozó állásponton van: "Egyelőre annyit tudok megerősíteni, hogy nem dőlt el semmi. Várakozó állásponton vagyok én is, csakúgy mint azok, akik szeretnék megtudni, hogy idén versenyzek vagy nem. Magam részéről továbbra is teljes erőbedobással készülök."

A magyar versenyző november elején tíz év közös munka után szakított menedzserével, Stefano Favaróval, majd megállapodott Antonio Banderas Moto2-es csapatával, a Jack and Jonesszal. December elején ugyanakkor az alakulat bejelentette, hogy visszalép az idei vébétől.

Talmácsi a még próbálkozott a Superbike-bajnoksággal is, de mint mondta, középcsapathoz nem akar igazolni.