Vágólapra másolva!
A helyszín ugyan még nem dőlt el, az viszont már biztosnak tekinthető, hogy Overdose, a jelenlegi első számú magyar versenyló április tizenhetedikén versenyez idén először.

Mikóczy Zoltán, a versenyló résztulajdonosa a Pannoniaoverdose.hu-nak pénteken elmondta: három verseny, egy cseh, egy francia és egy németországi viadal jöhet szóba, s azok közül is valószínűleg a francia, vagy a német lehet a befutó, mivel Csehországban körpályán rendezik a futamot.

Ez azért lehet kizáró ok, mert Overdose trénere, Jozef Roszival azt kérte, hogy ebben az évben 1000 méteres, egyenes, füves pályás viadalokon fusson a ló.

Szintén a tréner kérése, hogy a futamok között öt hét teljen el, ezért nem jöhetett most számításba a milánói Premio Centosa elnevezésű verseny, melyet április 17-ről, 24-re, húsvétvasárnapra tettek a szervezők, s így csak négy héttel előzi meg az angliai Haydock Parkban május 21-én esedékes 1000 méteres Temple Stakest.

Overdose idei első futásának helyszíne a jövő hét második felében derül majd ki.