Vágólapra másolva!

Az európai szövetség élére vágyik a kómából visszatért magyar szumóelnök

Három hónapig volt kórházban, ebből huszonegy napot kómában töltött Kollárik Mihály, a Magyar Szumó Szövetség elnöke, aki immár egy hónapja folyamatosan erősödik, közben pedig merész tervet szövöget: az európai szövetség elnöke akar lenni.

A halál torkából visszatért sportember bevallotta: nem volt beoltva a H1N1 vírus ellen, ráadásul későn is ment orvoshoz. Meggyőződése, hogy 26 évi birkózó múltja segítette vissza az életbe. Hatévesen kezdte a MAFC-ban, majd az MTK, a Honvéd és a Spartacus következett. Minden korosztályban volt országos bajnok, a felnőttek között azonban többször is csak a második helyig jutott.

"1975-ös visszavonulásomat követően, egy évtizeden át nem volt kapcsolatom a sporttal" - mondta Kollárik, akit aztán 1988-ban hívtak a Vasas birkózói. Ott volt 2000-ig, azóta a szumózók elnöke.

"Az amatőrök között szép sikereket értünk el, Kismóni János vb-bronza jelentette a nyitányt. Magyarország három Eb-nek is otthont adott, 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben, a második alkalommal megválasztottak az Európai Szumó Szövetség alelnökének."

Kollárik Mihály 2008-ban sikertelenül pályázott az elnöki székre, most ennek ellenére ismét kandidál. "Az előző, az ukrán elnök nem vált be, így most üres a széke. Ha hinni lehet az előzetes egyeztetéseknek, akkor a 28 európai tagállam egyértelmű többségének élvezem a bizalmát. Így bizakodva utazom az e héten, Várnában megrendezésre kerülő kontinensbajnokságra, ahol előreláthatólag szombaton születik döntés az elnök kilétét illetően" - fejezte be a beszélgetést a honi szövetség első embere.